A Google Pixel 6 és Pixel 6 Pro Tensor SoC-ja egy Samsung Exynos 9855

Azt állítja a Google, hogy négy éve fejleszti Tensor SoC-jét, miután tisztázódott, hogy Qualcomm processzor semmiképp nem lesz a Pixel 6 szériában. Egy új jelentés szerint ez a bizonyos Tensor SoC egy Exynos 9855, ami az Exynos 2100 módosított változata – ezutóbbit a Samsung Galaxy S21 sorozat használja.

Habár a Google bejelentette, hogy valamiféle házon belüli SoC kerül majd a Pixel 6 mobilokba, részletekről még nem esett szó. A „Tensor” néven ismert SoC „Whitechapel és „GS101” néven is említve számos helyen, köztük a vállalat saját dokumentumaiban is.

Állítólag a Samsung komolyan kivette a részét a Tensor fejlesztésében. Ugyanis a Tensor egy másik néven is szerepel, ez pedig az „Exynos 9855”, ami szorosan közel áll a Galaxy S21 sorozatban is használt Exynos 9840-hez, ami a 2100-as másik neve.

Nem idegen a Samsungtól sem a szinte ugyanolyan, mégis más chipek gyártása; sem a saját lapkakészletük más cégeknek való árusítása. Történt hasonló az Exynos 9820 és 9825 esetében is.

Egyelőre érdemes némi szkepticizmussal kezelni ezen információkat. Annyi szivárgás és hír érkezik a Pixel telefonokról, hogy mindet elolvasni is kihívás, nemhogy összevetni őket.

techkalauz.hu – az online tech magazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
AMD Ryzen 5 7500 és 5500F: két új budget CPU
Kép: HotHardware
2026.09.13.
AMD Ryzen 5 7500 és 5500F: két új budget CPU
Az AMD két új, értékorientált processzort jelent be: a Ryzen 5…
Dell UltraSharp U3226Q: 4K QD-OLED alkotóknak
Kép: TechRadar
2026.09.13.
Dell UltraSharp U3226Q: 4K QD-OLED alkotóknak
A Dell UltraSharp U3226Q 32 hüvelykes 4K QD-OLED monitor beépített koloriméterrel,…
DLSS 5 botrány: miért háborog a gamer közösség?
Kép: Engadget
2026.09.13.
DLSS 5 botrány: miért háborog a gamer közösség?
Az NVIDIA DLSS 5 a ray tracing óta a legnagyobb grafikai…
AMD Gorgon Halo NAS, Kindle jailbreak és Xteink X3
Kép: Liliputing
2026.09.13.
AMD Gorgon Halo NAS, Kindle jailbreak és Xteink X3
Új Kindle jailbreak, egy zsebméretű e-olvasó hálózati nyomtatóvá varázsolva, és egy…
96 GB VRAM-os RTX 5090 Alibabán $3888-ért
Kép: Tom's Hardware
2026.09.12.
96 GB VRAM-os RTX 5090 Alibabán $3888-ért
Egy kínai gyártó 96 GB memóriával szerelte fel az RTX 5090-et,…
Lenovo Googlebook 15: prémium specs egy kiszivárgott laptopból
Kép: Engadget
2026.09.12.
Lenovo Googlebook 15: prémium specs egy kiszivárgott laptopból
A Lenovo Googlebook 15 kiszivárgott specifikációi szerint 15,3 colos 120Hz OLED…
Intel: egymillió High-NA EUV wafer feldolgozva
Kép: TechRadar
2026.09.12.
Intel: egymillió High-NA EUV wafer feldolgozva
Az Intel egymillió 300 mm-es wafert dolgozott fel High-NA EUV szkennereken…
WARDOGS a GeForce NOW-on: 100 játékos, felhőből
Kép: NVIDIA Blog
2026.09.12.
WARDOGS a GeForce NOW-on: 100 játékos, felhőből
A WARDOGS taktikai lövöldöző már megjelenéskor elérhető a GeForce NOW-on –…