Az AMD 35 milliárd dollárért vásárolta fel a Xilinx chipgyártót

Egy hónappal miután az Nvidia többségi tulajdont szerzett az ARM-ben, az AMD bejelentette 35 milliárdos felvásárlását. A Xilinx chipgyártó cég került felvásárlásra, ezzel jelentősen növelve az AMD mérnökállományát, amely létfontosságú előnyt adhat a cégnek az Intellel való küzdelemben.

A beruházás növeli a cég mérnöki erőforrását, valamint új üzletágakat nyit meg az AMD számára. Ilyen üzletág az FPGA, azaz field-programmable gate array. Hogy ez pontosan mi, az írásom szempontjából nem fontos. A lényeg, hogy az AMD újabb teret nyert egy számára eddig idegen piacon, ugyanis a Xilinx a legnagyobb gyártó az FPGA piacon.

Széles körben használja az FPGA hardvereket például a katonaság, valamint a repülőgépipar. Továbbá a hasonlóan nagy gyártók, mint az AMD szintén sokszor támaszkodik az FPGA-ra, amikor a kezdetleges fázisban tartanak a fejlesztésekkel.

Van még egy óriási terület, aminek fejlesztéséhez kulcsfontosságú szerepe van az FPGA-nak, ez nem más, mint az 5G hálózatok. A széleskörű és megbízható 5G hálózat kiépítése tehát az AMD egy további lehetőségterülete, ezzel a lehetőséggel pedig nagy valószínűséggel élni is fog az óriásgyártó.

techkalauz.hu – az online tech magazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.24.
Az Európai Bizottság több mint 1 milliárd dolláros bírságot szabott ki a Google-ra a Digital Markets Act megsértése miatt
Az Európai Bizottság csütörtökön több mint 1 milliárd dolláros bírsággal sújtotta…
2026.07.24.
Framework majdnem megduplázza a Laptop 13 Pro memóriaárait, a beszállító hirtelen áremelése miatt
A Framework a Tom's Hardware szerint egyik napról a másikra jelentősen…
2026.07.23.
AMD 2 gigawattnyi Instinct MI450 GPU-t szállít az Anthropicnak, és részvényes is lesz a Claude fejlesztőjénél
Az AMD és az Anthropic stratégiai partnerséget jelentett be, amelynek keretében…
Eredeti Xbox-játékok PC-n: elindult a program" meta_description: "A Microsoft elindította az Xbox Backward Compatibility on PC programot, négy eredeti Xbox-klasszikus játszható mostantól Windows gépeken és kézikonzolokon.
2026.07.23.
Xbox Backward Compatibility on PC: mostantól PC-n is játszhatók az eredeti Xbox klasszikusai
A Microsoft évek óta a konzoltörténete egyik legfontosabb előnyeként hirdeti a…
2026.07.22.
Miért nem mindegy, milyen monitort választok?
Amikor új asztali számítógépet építünk, a meglévő konfigurációnkat frissítjük, vagy a…
2026.07.22.
Apple Upgrade: jövő héten indul az iPhone-bérlés a Klarnával
Az Apple a svéd Klarnával, a halasztott fizetést kínáló pénzügyi szolgáltatóval…
2026.07.22.
Galaxy Watch9 és Watch Ultra 2: kiszivárgott a teljes specifikáció és az ár
Még mielőtt a Samsung a mai londoni Galaxy Unpacked eseményen hivatalosan…
2026.07.21.
Xpeng L03: a kínai gyártó szerint közel a Tesla Model Y trónfosztása
A kínai Xpeng szerint már nincs messze attól, hogy olyan elektromos…