Bemutatkozik az iPad, az Apple legújabb terméke

0
274

SAN FRANCISCO – 2010. január 27. – Az Apple bemutatta iPad modelljét. A forradalmi eszköz számos szolgáltatást nyújt: többek között internetes böngészésre, e-mailek küldésére és fogadására, fényképek és videók megtekintésére, zenehallgatásra, játékra és e-könyvek olvasására használható. Az iPad kiváló reakcióképességű, nagy felbontású érintés-érzékeny Multi-Touch kijelzője az alkalmazások és a tartalomkezelés fizikai irányítását teszi lehetővé. A mindössze 1,27 cm vastag készülék tömege csak 680 gramm – ezzel az iPad minden laptopnál és netbooknál vékonyabb és könnyebb. Az iPad tartalmaz 12 új, innovatív alkalmazást, melyeket kifejezetten ehhez az eszközhöz fejlesztettek. A készüléken emellett az App Store több mint 140 ezer alkalmazásának szinte mindegyike futtatható. Az iPad március végétől lesz elérhető, és lehengerlő, mindössze 499 dolláros áron kínálja majd az Apple.
“Az iPad varázslatos készülék, amely az eddigi legkorszerűbb technológiánkat alkalmazza, hihetetlenül kedvező áron” – mondta Steve Jobs, az Apple vezérigazgatója. “Az iPad az eszközök sosem látott kategóriáját teremti és határozza meg. Segítségével a felhasználók minden eddiginél személyesebb, ösztönösebb és élvezetesebb módon kezelhetik az alkalmazásokat és a tartalmat.”
Az iPad 12 új generációs, Multi-Touch technológiával működő alkalmazást tartalmaz. Ezek mindegyike álló és fekvő nézetben is használható. A nézetváltás automatikusan történik, amikor a felhasználó bármilyen irányba elforgatja a készüléket. Az iPad precíziós Multi-Touch felhasználói felülete megújítja az internetes böngészés élményét. A számítógépekhez képest megdöbbentően elmélyíti és személyessé teszi az interaktív használatot. Az iPad nagyméretű kijelzőjén és majdnem teljes méretű virtuális billentyűzetén élvezetes időtöltés az e-mailezés. A fényképek Mac számítógépekről, PC-ről és digitális kameráról is importálhatók az eszközre, ahol albumokba rendezve megtekinthetők és megoszthatók az iPad elegáns diavetítéseinek segítségével. A felhasználók HD minőségben tekinthetik meg a filmeket, televíziós műsorokat és YouTube-videókat, és akár zenehallgatás közben is lapozgathatják az Apple új iBookstore könyvesboltjából letöltött e-könyveket.
Az iPad készüléken az App Store több mint 140 ezer alkalmazásának szinte mindegyike futtatható. Ide tartoznak az iPhone és iPod touch készülékekhez korábban megvásárolt programok is. Az iTunes Store a világ legnépszerűbb zenei, televíziós és filmes online áruháza. Kínálatában több mint 11 millió zeneszám, több mint 50 ezer televíziós műsorepizód és 8 ezernél is több film található. Ezek közt a lenyűgöző, HD minőségű felvételek száma meghaladja a kétezret. Az Apple bemutatta az iPad készülékhez készült iBooks alkalmazást is. A programot az Apple új iBookstore könyvesboltja egészíti ki, amely a mobileszközös böngészés, vásárlás és olvasás legjobb eszköze. Az iBookstore boltban nagy és független kiadók könyvei is kaphatók lesznek.
Az Apple bemutatta az iWork alkalmazáscsomag iPad készülékekhez fejlesztett verzióját is. A csomag elsőként nyújt az asztali számítógépeken használható alkalmazásokhoz hasonló teljesítményt Multi-Touch technológiás eszközön. A Pages szövegszerkesztő, a Keynote prezentációkészítő és a Numbers táblázatkezelő alkalmazásokkal kiválóan formázhatók a dokumentumok, lenyűgözőek az animációkat és átmeneteket tartalmazó bemutatók, illetve grafikonokat, függvényeket és képleteket is használó táblázatok hozhatók létre. A három alkalmazás egyenként 9,99 dolláros áron is megvásárolható lesz az App Store kínálatában.
Az iPad szinkronizálható az iTunes alkalmazással. Az iPhone és az iPod touch készülékekhez hasonlóan Apple USB-átalakító kábel használatával szinkronizálhatók a Mac vagy PC számítógépen tárolt névjegyek, fényképek, zenék, filmek, televíziós műsorok, alkalmazások és egyéb tartalmak. Amikor a felhasználó legközelebb csatlakozik számítógépéhez, az iPad automatikusan szinkronizálja az App Store, az iTunes Store és az iBookstore boltból letöltött tartalmat az iTunes könyvtárával.
Az iPad kiváló, 9,7 hüvelykes képátlójú, LED-es háttérvilágítású kijelzője IPS technológiával működik. Az ultraszéles, 178 fokos látószög mellett éles képeket és egyenletes színminőségű megjelenítést kínál. A használati kihívásoknak megfelelően precíz Multi-Touch kijelző pontossága és reakcióképessége a weboldalak görgetése és játék közben is kiváló. Az iPhone készülékek újdonsága, az intelligens virtuális billentyűzet majdnem teljes méretű szoftveres billentyűzetté növekszik az iPad nagyobb kijelzőjének köszönhetően. A készülék az új iPad Keyboard Dock segítségével teljes méretű hagyományos billentyűzettel is használható.
Az iPad lelke az A4, az Apple új generációs rendszerchipje. Az Apple által tervezett új A4 chip kivételes processzor- és grafikus teljesítményt nyújt, az akkumulátor üzemideje pedig akár 10 óra is lehet. Az Apple vegyipari fejlesztéseinek és az Adaptive Charging technológiának köszönhetően az akkumulátor a normál, 5 éves élettartam alatt akár 1000 alkalommal is újratölthető a kapacitás lényeges csökkenése nélkül.
Az iPad két változatban lesz kapható – az egyik Wi-Fi, a másik Wi-Fi és 3G-alapú kapcsolatot is kínál. Az iPad a legújabb 802.11n Wi-Fi technológiát használja, a 3G technológiával működő változatok adatátvitelei sebessége pedig elérheti a 7,2 MB/s-ot a HSDPA-alapú hálózatokon. Az Apple és az AT&T áttörő, kártyás fizetésű 3G-díjcsomagokat jelentett be az iPad készülékekhez. A csomagok egyszerűen aktiválhatók és kezelhetők lesznek az eszközről.
Az Apple környezettudatos tervezési és gyártási elveinek megfelelően az iPad készülékek házának anyaga nagymértékben újrahasznosítható alumínium. Alapfelszereltségük része a higany felhasználása nélkül, arzénmentes üvegborítással készült energiatakarékos, LED-es háttérvilágítású kijelző. Az iPad nem tartalmaz brómtartalmú égésgátlókat, szerkezete pedig teljesen PVC-mentes.
Az Apple 2010. január 27-én bemutatta az iPad SDK szoftverfejlesztői készletet. Ennek segítségével a fejlesztők az iPad lehetőségeit kihasználva újabb lenyűgöző alkalmazásokat hozhatnak létre. Az SDK része az a szimulátor is, amellyel Mac számítógépeken tesztelhetők és hibamentesíthetők az iPad-alkalmazások. A fejlesztők a készlet használatával iPad, iPhone és iPod touch készülékeken egyaránt futtatható, univerzális alkalmazásokat is létrehozhatnak.

Árak és elérhetőség

Az iPad március végétől lesz világszerte elérhető. A 16 GB-os modell ajánlott fogyasztói ára 499 USD, a 32 GB-os modellé 599 USD, a 64 GB-os modellé pedig 699 USD. (A megadott árak az Amerikai Egyesült Államokra vonatkoznak.) A Wi-Fi és 3G-kapcsolatot is kínáló iPad modellek áprilistól lesznek elérhetőek az USA-ban és egyes kijelölt országokban. A 16 GB-os modell ajánlott fogyasztói ára 629 USD, a 32 GB-os modellé 729 USD, a 64 GB-os modellé 829 USD. (A megadott árak az Amerikai Egyesült Államokra vonatkoznak.) Az iPad az Egyesült Államokban az Apple Store online áruházban (a www.apple.com címen), az Apple üzleteiben és a kijelölt hivatalos Apple-viszonteladóknál lesz megvásárolható. A nemzetközi árakról és elérhetőségről a vállalat később ad tájékoztatást. Az iBookstore szolgáltatás indulásakor az Amerikai Egyesült Államokban lesz igénybe vehető.

forrás: Apple sajtóközlemény

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét