Dell Alienware Graphics Amplifier teszt

Dell Alienware Graphics Amplifier teszt

A teszthez szükséges eszközöket és helyszínt a Laptopszalon Astoria biztosította, ahol a tesztben szereplő és sok más Dell Alienware notebook, Alienware Graphics Amplifier és kiegészítő is elérhető és megtekinthető.

 

Az alapvető felállás

A játékok nagyobb tömegekhez való eljutása szinte azonnal magával hozta a hálózatban játszhatóságot ami nyilvánvalóan azzal járt, hogy az emberek a PC-ket mozgatni szerették volna. Ez kezdetben a monitorok miatt volt nagyon problémás, később pedig még mindig ott volt a gépház maga. Igaz, utóbbihoz készültek nagyon praktikus táskák billentyűzettartóval és egyéb kis zsebekkel, azonban ez is erősen kompromisszumos volt.

Haladva a korral szép lassan elértünk a technikai fejlettségben arra a szintre, amikor már kellően nagy teljesítményt sikerült beleszuszakolni a notebookokba is és egyre többen kezdték leváltani az irodai gépüket egy kompaktabb és hordozható eszközre. Napjainkban pedig ott tartunk, hogy a telefonunk és a tabletünk teljesítménye is elképesztő magasságokba emelkedett. Nem beszélve a kicsit jobban megtámogatott laptopokról, amik már az emberek nagyon nagy többségét tényleg képesek minden fronton ellátni a megfelelő teljesítménnyel. Egyetlen rétegnek vannak még mindig problémái, ezek pedig leginkább az igazi kőkemény játékosok, ritkább esetben a speciális felhasználók. Az egyre növekedő felbontás és szimplán a teljesítmény igény miatt hatalmas számítási kapacitásra van szükség, méghozzá kompakt formában. Ez hozza magával azokat a gondokat, amivel nagyon sokszor találkozunk nem gamer notebook kategóriában is: a túl erős hardvert képtelenség tartósan lehűteni vagy ha igen, akkor is nagyon nagy zajjal és kényelmetlenül meleg burkolattal. Abban a kevés esetben, amikor tényleg sikerül mindent a helyére tenni jönnek a további gondok: nagyon magas árcédulával vagy már szinte ITX gépeket meghazudtolóan nagy tömeggel és mérettel készülnek el. Utóbbival ellentétben a bővíthetőség az igazán lényeges oldalról szinte teljesen hiányzik. Vagy ha még ezt is megoldották MXM foglalattal és socketelt processzorral, akkor is olyan árakkal szembesül a vásárló, amiért inkább a teljes gépét cserélni.

Saját tapasztalatom is az volt, hogy aki játékra vesz laptopot, az úgy használja a gépét, mint egy asztali notebookot és csak az esetek nagyon kis százalékában van szüksége arra, hogy mindig mindenhol rendelkezésére álljon a hatalmas grafikai teljesítmény. Tipikusan ilyenek a kollégiumban élők és ingázók, valamint azok, akiknek csak néha-néha kellene egy mobilis hardver, egyébként teljesen boldogok az asztali számítógéppel is.

 

Az új elgondolás, avagy a Szent Grál megtalálása

A videokártya mindennek az alfája és omegája, tehát ezzel kellene valamit kezdeni, a processzorokkal már jó ideje nincs gond, abban van tartalék, pici a lemaradás az asztali verziókhoz képest. A gondolatmenet alapja az, hogy szervezzük ki a legproblémásabb részegséget, amit amúgy is csak helyhez kötve használnak a legtöbben (hiszen utazás közben ez sokkal nehezebben kivitelezhető, mivel a legtöbb notebook nem hajlandó teljesen kitolni az órajeleket akkuról vagy elképesztően gyorsan merülnek), így egy relatíve hordozható eszközünk lesz hosszabb akkumulátoros üzemidővel, halkabb működéssel, sokkal kevesebb tömeggel és vékonyabb házba zárva. Akinek pedig mindenképpen folyamatos rendelkezésre állásra van szüksége GPU fronton, továbbra is veheti az eddig „bevált” gépeket.

Amióta a videokártyák közötti váltás is nagyon szépen kiforrta magát szinte semmilyen komolyabb fejtörőt nem igényel a kivitelezés. Mivel a notebook és az asztali PC is „egy kaptafa”, így gyakorlatilag kell egy PCIe slot, egy videokártya, annak megfelelő tápellátás és némi szellőzés valamint egy összeköttetés az eszközünkkel. Ez elsőre egyszerűnek hangzik és valóban nem túl komplikált, a gondok inkább gyártói oldalról keresendők, hiszen ez egy elég vékony piaci réteget kellene, hogy kiszolgáljon, amiért nem nagyon éri meg erre komplett típuscsaládokat fejleszteni. Továbbá nyilván nem kell ecsetelni mennyivel jobban megéri egy teljes notebook csere 2 évente, mint egyetlen videokártya cseréje a külső egységben. Mármint a gyártói oldalon.

 

A megoldandó problémák

El is érkeztünk ahhoz a részhez, ami miatt leginkább áll(t) ezen része az ilyen próbálkozásoknak.

Az mezei ember számára nagyon körülményes az ilyen projektek kivitelezése. Sokféle eszköz, rengeteg verzióban és árban, különféle csatolókkal, amikhez legtöbb esetben még mindig egyedi kábeleket kell gyártani (esetleg házat is) vagy bontani a notebookot, esetleg BIOS-t cserélni és beállításokkal kísérletezni. Ez még tapasztaltabb usereknek is nagyon körülményes tud lenni, főleg ha valami valahol nem stimmel elsőre és indul a hibadetektálás. Nem utolsó sorban gyorsan tönkre lehet vele tenni nagyon drága részegységeket egy óvatlan pillanatban. Ehhez jön a legtöbbször külföldi beszerzési lehetőség vagy marad a helyi megoldás, ami viszont a „magánimportőrök” miatt nagyon megdrágul. További apróság, hogy nem minden verzió képes a notebook kijelzőjét és külső monitort is meghajtani egyszerre.

Itt jutunk el a következő állomásra: ár. Hiába viszonylag egyszerű egy ilyen rendszer, a szinte készre szerelt eszközök ára bőven 100.000Ft körül alakul, egyes verzióké lehet ennek a duplája is. Ebben pedig nincs benne a notebook ára valamint a videokártyáé sem. Nem utolsó sorban, ha már úgyis lesz külső videokártyánk akkor illene olyan gépet találni amiben nincs dVGA, viszont minden más paraméter lefedi azt, amit egy hordozható eszköztől elvárunk 2016-ban. Nos, ilyenből nem sok van. Úgy is fogalmazhatnék, hogy elkeserítően kevés.

A hiány egyik oka: csatlakozás. Mivel a külső egységet tényleg csak az extrák dobják fel, alapjaiban semmi különöset nem tudnak, így nyilván lennie kell valaminek, amin meghasal a terv. Ez a csatlakozó. Nagyon nem mennék bele a részletekbe, de a két elterjedtebb módszer az ExpressCard és ritkább esetben némi bontással és szoftveres varázslással valamelyik mini PCI-e bedrótozása volt. Mindkettőt sújtotta a sávszélesség hiánya, nagyon ügyes kezekben és csillag együttállások mellett egy most jelenleg futó asztali alaplap 3.0 PCIe x16 slotjának töredékét tudják, mindösszesen 5Gb-et másodpercenként. Elsőre leírva ez nagyon szerény, de azért bőven van még tartalék, tehát ez nem egyenes arányos az „elégetett” teljesítménnyel. De mindenképpen kevés és viszonylag hamar elérjük azt a videokártya kategóriát ahol már teljesen felesleges több pénzt beletenni a VGA-ba. A legújabb generációs kártyák pedig pokoli erősek lettek így ez egyre inkább kiélesedik majd.

A megoldás: itt két táborra oszlanak a termékek. Az egyik fele univerzális, a másik fele pedig néhány géppel vagy adott gyártó sorozatával kompatibilis. Az előbbiek Thunderbolt 2 és Thunderbolt 3 csatlakozót használnak legtöbbször, itt már a 2. generáció is tud 20Gbps-t (~10% a maximális veszteség), a harmadik pedig ennek a dupláját (~3-4% körüli veszteséggel). Utóbbiak pedig valamilyen egyedi megoldást, ez lehet laposabb vagy tömzsibb csatlakozó, amik általában megbirkóznak az erős kártyákkal is anélkül, hogy feladnánk a teljesítményből.

 

Variációk egy témára

Akitio Thunder2 PCIe Box

Sokáig ez volt a személyes kedvencem. 60.000 Forint körül már némi ügyességgel beszerezhető. Thunderbolt 2 csatlakozóval a fedélzeten. Problémája, hogy alapvetően ez az olcsóbb verzió (van VGA verzió is átépítve, de horror áron, csomagban) nem egészen erre a felhasználásra készült, ezért 12V-os betáp és esetenként új ház és PCIe riser is kell hozzá. Nem túl felhasználóbarát, de legalább az elterjedtebb univerzális csatlakozót használja. Valamint aki igényli több slotosat is vehet külső SSD meghajtóknak vagy bármilyen egyéb kártyának. Aki tehát tudja mi fán terem ez a téma, évek óta építhetett magának ilyet. Feltéve, ha volt hozzá notebookja és tudása. Esetemben itt hagytam fel a gondolatkísérlettel úgy 2 éve.

Razer Core

Szintén Thunderboltos ház, 3. generációs. 4 darab 3.0-s USB-vel és Ethernet csatlakozóval. Ez egy nagyon friss termék az első tesztek most szállingóznak róla. Kicsit limitáltabb, viszont „plug&play” jellegű termék, táppal, kábellel, mindennel, ami kellhet az üzemeltetéshez. Leginkább a Razer saját notebookjai mellé ajánlott, de elviekben minden más notebookra is köthető. A szoftveres oldal az első fecskék szerint nem a legjobb, ennek is még idő kell. Ára 140.000Ft körül van optimális esetben.

MSI GamingDock

Ezek beültetős dokkolók, nyilván csak adott MSI géphez jó mindegyik. Ebben is van tápegység, 4 darab 3.0-s USB, Ethernet, mikrofon és hangszóró csatlakozó is. Többféle változatot is láttunk már, ára és beszerezhetősége erősen korlátozott felénk.

Alienware Graphics Amplifier

Tesztünk alapja. Speciális csatlakozós, csak Alienware gépekkel működik együtt. Teljesen készre szerelt megoldás, tápegységgel, kellően nagy házzal, elöl ventilátorral, kábellel, hátul 4 darab 3.0-s USB-vel. Árban meglepően kellemes darab, 100.000Ft körül mozog, nem utolsó sorban egyszerűen beszerezhető, mert van magyar forgalmazás is. A támogatott kártyákkal sincs gond, 600-as NVIDIA kártyáktól fölfelé kb. bármit használhatunk, AMD oldalról AMD Radeon HD 5000 a minimum.

A dokkoló, vagyis a kábel PCIe x4-es 3.0-s sebességet tud átadni a rendszernek, ami egy arany középút a Thunderbolt 2 és Thunderbolt 3 között a maga 32Gbps sebességével. Maradjunk annyiban, hogy a tesztben is látszani fog, bőven kielégítő ez a sebesség, bár az MSI natív x16 sebességét nem éri el.

 

Éles körülmények közötti bevetésen

A teszt apropója kicsit öncélúan indult, régóta kíváncsi voltam már egy ilyen rendszer működésére és teljesítményére. A lehetőség pedig adott volt, így bevetettem az EVGA GeForce GTX 960 4GB FTW ACX 2.0+ videokártyát és egy Dell Alienware 17 R3 AW17-8 laptopot Intel Core i7 6700HQ-val és 8GB memóriával némi SSD-vel bővítve valamint referenciaként az asztali konfigurációm szolgált, ahonnan a videokártya származik. Intel i5-4670K processzorral, G.SKILL Ares 2133MHz 2x4GB memóriával és szintén SSD-vel. A konfiguráció erősen húzva van a hétköznapokban és meglehetősen komoly épített vízhűtéssel üzemel, de a teszt idejére default órajelen volt.

A csomag egy klasszikus Alienware dizájnos dobozban lapul. Magán a külső egységen kívül kapunk még egy tápkábelt és egy ~2m hosszú kábelharisnyázott összekötő-kábelt a notebookhoz.

Dell Alienware Graphics Amplifier teszt

Dell Alienware Graphics Amplifier teszt Dell Alienware Graphics Amplifier teszt

A külső abszolút Alienware termékpalettába illő: sok megtört vonal és élek, elöl a logó, oldalt szellőzéshez szükséges rácsok a matt fekete felületeket pedig néha lakk fekete részek tagolják.

Dell Alienware Graphics Amplifier teszt Dell Alienware Graphics Amplifier teszt

Dell Alienware Graphics Amplifier teszt Dell Alienware Graphics Amplifier teszt

A dokkoló kinyitásához hátul találjuk a kis kioldó karmot, amikkel előre buktatható a burkolat. Kicsit körömigényes, de kis gyakorlással már könnyen megy. Egy rugós mechanikát azért el tudnék még itt képzelni, hogy teljes legyen a show, esetleg egy kis teleszkópot vagy villanymotort, ha végképp a szórakozásra vágyunk.

 

Dell Alienware Graphics Amplifier teszt Dell Alienware Graphics Amplifier teszt

Íme a teljes valójában a Graphics Amplifier. Méretei a következők:

173.5mm magas
409.55mm mély
185.5mm széles

Körülbelül 3.5kg az üres tömege, erre jön még rá a videokártyánk.

Dell Alienware Graphics Amplifier teszt

Elöl a hűtést a Delta DSB0912M 92mm-es ventilátora szolgáltatja, ami segít kicsit kitolni a levegőt a házból. Ez a 0,19A áramerősségű ventilátor 2400-as maximális fordulatot tud és tud is, mivel szabályzásra módot nem találtam a bekötési pontoknál. A dokkoló egyik gyenge pontja a zaj, amit ez a kis ventilátor okoz. Egy potméteresen feszültség alapú vagy PWM alapú fordulatszám-szabályozásnak hőtermelés függvényében mindenképpen örülnék, a jobb hűtésű videokártyák ugyanis ennél már jóval halkabbak.

Dell Alienware Graphics Amplifier teszt

Bentebb vizsgálva látszik a tápegység, ami összesen 385W-ot tud leadni 2 darab 12V-os ágon a videokártya felé a szintén két darab 6+2-es tápcsatlakozóba, ami bőven ki fogja szolgálni az extrém igényeket is, efelől nincs kétség. A tápról bővebb információt nem sikerült szerezni, egy fekete festés illetve a szálankénti harisnyázás szintén emelni tudna a dokkoló fényén a jövőben.

A NYÁK 2 slotot tartalmaz, egyikben a 4 portos USB 3.0 bővítés van, a másik pedig a PCIe csatlakozó, amiben a videokártya foglal helyet. A hosszúsággal nem lehet gond, viszont aki az extrémebb kártyákat szereti azoknak rossz hír, hogy a 3 slotos hűtések nem fognak elférni. Egyébként ez egy elég szabványos PC táp, annyi különbséggel, hogy a 24 pines és a dupla PCIe csatlakozókon kívül hiányoznak az extra kábelek.

 

Dell Alienware Graphics Amplifier teszt Dell Alienware Graphics Amplifier teszt

Dell Alienware Graphics Amplifier teszt Dell Alienware Graphics Amplifier teszt

Egy terjedelmesebb dupla ventilátoros EVGA GTX960 nagyon szellősen befért a helyére, 1 tápcsatlakozót kért, a másik ilyenkor szabad marad. Utóbbinak piros pont, hogy nem csak úgy leng a házban, hanem vakdugó formájában bedugható az alsó részre. Ügyes.

Dell Alienware Graphics Amplifier teszt

Az említett csatlakozás pofonegyszerű. A kábel egyik vége a dokkolóba a másik pedig az Alienware hátuljába megy, eltéveszthetetlen módon.

Dell Alienware Graphics Amplifier teszt

Dell Alienware Graphics Amplifier teszt

A beüzemelés elég könnyen ment, az elérhető legfrissebb meghajtók telepítése után a tesztek lefutottak a beépített NVIDIA GTX970M és a külső egységben lévő GTX960-as kártyával is. Ahol lehetett a gyári beépített benchmark futott, ahol nem, ott ugyanazon az útvonalon ugyanazt a mozdulatsort vittem végig a szokott módon.

A külső videokártyával kapcsolatban nem történt semmi érdekes, nem voltak fura driver leállások és villogások vagy kifagyások, tökéletesen működött minden.

Amit tudni kell a működésről:

  • A külső box restart után kel életre vagy ezzel érdemes egyből elindítani a gépet.
  • Ha már elindítottuk akkor, Optimus képes a rendszer, tehát képes váltogatni az Intel HD530 és a külső videokártya között, ami ha képes a passzív üzemre gyakorlatilag észrevétlen marad.
  • Amennyiben eltávolítjuk a kábelt abban az esetben a beépített dGPU, esetünkben a GTX970M nem fog „felébredni”, restart után kerül minden helyre.
  • Eltávolított dokkoló után, ha nem csinálunk restartot bármikor visszadughatjuk a külső egységet, ismét látni fogja a rendszer

Amire igazán kíváncsi voltam, hogy a valóságban milyen értékeket fog hozni a külső dokkolós videokártya, valamint ez milyen arányban van az egy kategóriával erősebb M-es testvérrel szemben. A GPU-Z adatlapok:

Dell Alienware Graphics Amplifier teszt Dell Alienware Graphics Amplifier teszt

Dell Alienware Graphics Amplifier teszt

Egy kör szintetikus teszt után a 3DMark 1fps-en belüli eredményt hozott, amit kár kommentálni, ez tényleg szinte hajszálra ugyanaz a teljesítmény

Dell Alienware Graphics Amplifier teszt Dell Alienware Graphics Amplifier teszt

Dell Alienware Graphics Amplifier teszt Dell Alienware Graphics Amplifier teszt

Némi háttérmunkával azért sikerült a 970M-ből is kivenni az információkat, íme, a két kártya teljes terhelés alatt:

Dell Alienware Graphics Amplifier teszt

Amit érdemes ezzel kapcsolatban megjegyezni: a külső videokártya a megszokott az asztaliban léggel maximum 65°C-os hőmérsékletre 12°C-t dobott a dokkolóban, valamint a notebook a kiszervezett dGPU miatt 8°C-os CPU hőmérséklet csökkenéssel reagált. Nem utolsó sorban 1 fokozattal, de inkább 2-vel vissza is vett a ventilátor, ami nem kis szó.

Dell Alienware Graphics Amplifier teszt Dell Alienware Graphics Amplifier teszt

Most pedig ennyi bevezetés után jöjjön a valós teszt, ami a 3DMark után már gyanús volt, hogy meglepetés lesz. Lett is.

Dell Alienware Graphics Amplifier teszt Dell Alienware Graphics Amplifier teszt Dell Alienware Graphics Amplifier teszt

Dell Alienware Graphics Amplifier teszt Dell Alienware Graphics Amplifier teszt Dell Alienware Graphics Amplifier teszt

Dell Alienware Graphics Amplifier teszt Dell Alienware Graphics Amplifier teszt Dell Alienware Graphics Amplifier teszt

Dell Alienware Graphics Amplifier teszt Dell Alienware Graphics Amplifier teszt Dell Alienware Graphics Amplifier teszt

Dell Alienware Graphics Amplifier teszt Dell Alienware Graphics Amplifier teszt Dell Alienware Graphics Amplifier teszt

Felesleges is ragozni minden egyes játéknál, a nyilvánvaló processzor különbség miatt (4 mag és 8 szál vs 4 mag és 4 szál, viszont az asztali tuning nélkül is tud 3600MHz-et tartósan 4 magon és 3800MHz-et 2 magon, míg a mobil maximum 3100MHz-et 4 magon és 3300MHz-et 2 magon) a minimum fps-ben lemarad, a maximálisban elhúz, viszont az átlagok szinte frame pontosan megegyeznek minden esetben. Számomra is meglepő volt, de így legalább annyira nincs mit magyarázni az eredményeken, egyértelmű, hogy az eggyel erősebb szériás mobil GTX hozza egy közép-felső szinten órajelezett asztali kistestvér teljesítményét. Ugyanígy az asztali konfiguráció is szinte ugyanezt tudja hiába optimálisabbak a körülmények.

Dell Alienware Graphics Amplifier teszt

Hova tovább eGPU?

Az elképzelés a technikai tudással és a gyártói hozzáállással lassan kikristályosodik. Azt mindenképpen elmondhatjuk, hogy van létjogosultsága, sőt, talán ennek van inkább, mint végletekig vékonyított, CPU+VGA forráspontot kerülgető és órajel-csökkentő szörnyeket piacra dobni némi játékért, ami hamar meg is öregszik ráadásul. A labda most a gyártókon van, a Thunderbolt terjedésével már csak közepesen erős processzorra van szükség a gépekbe és egy egyszeri beruházással arányosan kisebb költségek mellett is lehet gamer notebookunk anélkül, hogy szenvednénk a jelenlegi hátrányoktól. Akinek pedig ez nem opció még mindig ott van a jelenlegi megoldás. Én mindenesetre üdvözlöm ezt az irányt, ha sok-sok évvel ezelőtt ez elterjedt lett volna ilyen szinten, valószínűleg sosem kerülök erre a pályára és kezdem el kutatni a lehetőségeket, hiszen az első notebookom szintén egy erős kompromisszum volt, ami rengeteg pénzbe került és sosem volt az igazi egyik felhasználásra sem.

Ami az Alienware Graphics Amplifiert illeti, nos, mindenképpen van létjogosultsága, főleg a kisebb modellekben, amiket remélhetőleg az újabb szériás grafikus kártyákkal szintén tesztelhetünk majd a közeljövőben. Két apróbb probléma érinti a dokkolót: a ventilátorra egy kis csendesítés ráférne, illetve a csak Alienware notebookos kompatibilitás erősen lecsökkenti a látótérbe helyezhető notebookokat. Igaz, a kompatibilitás így szinte 100%-os. Említésre méltó még az ár, ami nem kevés, bár ebben a kategóriában ez már nem annyira probléma. A nagyon szolid (nomeg jó árban vásárolt) GTX960-as kártyával a dokkoló és tesztgép erősen a 7 számjegy felé vágtatott, egy újabb GTX1070 vagy GTX1080-as verzió bőven át is lépi ezt. Aki viszont szereti az egyediséget, szeret kipróbálni új dolgokat és emellé megengedhet magának egy ilyen összeállítást mindenképpen gondolkozzon el rajta.

 

Mulder

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2025.05.15.
Jön a Fujifilm X-Half – retro hangulat, digitális testben, és egy brutálisan jó funkció, amit minden fotós ki akar majd próbálni
Fele akkora, kétszer annyi sztori – ez nem egy új Netflix-minisorozat mottója, hanem a Fujifilm új kamerájának hivatalos szlogenje. És ha hihetünk a teasereknek (spoiler: nagyon is hihetünk), május 22-én tényleg egy igazi különlegességet kapunk a japán gyártótól. A félkockás digitális retró újratöltve A Fujifilm új X-sorozatú kamerája az eddigi infók és pletykák alapján az X-Half nevet viselheti, és a félkockás analóg gépek modern újragondolása lesz. Mit is jelent ez? A félkockás formátum a 35 mm-es filmes korszakból származik, ahol két álló képet rögzítettél egy képkockára – vagyis egy 36-os film akár 72 képet is tudott. A koncepció most digitálisan tér vissza, és a Fujifilm nem kispályázik. Filmszimuláció, érintőpanel és vintage feeling…
2025.05.15.
Michelin-csillagot kapsz az Apple térképen – de hol marad a Google Maps varázslata?
Elindult az étteremvadászat új korszaka! Az Apple Maps most olyan funkcióval frissült, amitől még a gasztro-sznobok is felkapják a fejüket: Michelin-csillagos éttermek, Bib Gourmand ajánlások, zöld csillagos fenntartható konyhák – mindez egyetlen koppintásra. És ez még csak az előétel... Apple Maps: már nem csak útvonalat mutat Az Apple most komolyan belehúzott: a térképes app mostantól az étteremvilág legnagyobb neveit hozza el neked, közvetlenül a mobilodra. Michelin Guide? Pipa. Green Star? Naná. Bib Gourmand? Jöhet. És ha ez nem lenne elég, hamarosan The Infatuation és Golf Digest értékelések is érkeznek, így nem csak enni, de aludni és golfozni is stílusosan fogsz tudni. Szállás, foglalás, élmény – egy helyen Az Apple Maps már nem csak a célba juttat – a foglalásokat is elintézi. Egyes szállodákat már most is le tudsz foglalni közvetlenül az appból, és hamarosan Michelin-éttermekbe is asztalt foglalhatsz, sőt, golfozni is mehetsz vele. Ez már nem csak térkép, ez élményplatform. De hol marad a Google Maps titkos fűszere? A frissítés ígéretes, de azért valljuk be: az Apple Maps még mindig nem tudja azt a közösségi lendületet, amit a Google Maps nyújt. Hiányoznak a milliók által írt vélemények, a fotók, a valós idejű telítettségi adatok és a megszokott, részletes Google-féle helyszínélet.…
2025.05.14.
Spectre visszatért – Újabb sebezhetőséget találtak az Intel processzorokban
A Spectre sebezhetőség, amely először 2018-ban került napvilágra, ismét reflektorfénybe került. Az…
2025.05.14.
Mozgásba lendül a múlt – A TikTok AI Alive funkcióval életre keltheted a fotóidat
Mi lenne, ha a kedvenc képed hirtelen megmozdulna? Nem sci-fi, hanem…
2025.05.14.
Okosabb, egyszerűbb biztonság – Új Lenovo ThinkShield megoldások kínálata
A LenovoTM bejelentette a ThinkShield Solutions bevezetését, amely a kis- és…
2025.05.13.
Meta Ray-Ban okosszemüveg: május 19-től elérhető Indiában
A Meta bejelentette, hogy 2025. május 19-től Indiában is elérhetővé teszi…
2025.05.13.
Beszédkiemelés okosan: a Sonos AI mostantól tisztábban szól, mint valaha
A Sonos új, mesterséges intelligenciával működő beszédkiemelő funkciót vezetett be a…
2025.05.12.
Bitcoin-tulajdonos vagy? Így próbálnak meg átverni a Facebookon – és így védekezhetsz
A Bitdefender kiberbiztonsági cég figyelmeztetése szerint új, több lépcsős kártékony kampány…