Dell Inspiron 1545 – az új családtag

Kiszivárogtak az új Dell Inspiron részletei. Mint ahogy sejteni lehetett, az amerikai gyártó is vált a multimédia irányába, és piacra dobja a 16:9-es képátlóval bíró modelljét is. Az új koncepció az Inspiron 1545-ben ölt majd testet, melyben már a 15,6 hüvelykes kijelző kapott helyet.
A többi felszerelési tárgy tekintetében is a 1545 elég sokban eltér az elődtől, szinte mindenben történt változás a 1525-ökhöz képest. A processzor választék a Celerontól a Core 2 Duo-ig terjed, egyedüli újdonságot – és egyben a legnagyobb különbséget – a chipkészlet jelenti: az új Inspiron alapjául már az Intel Montevina platformja szolgál. Ennek szellemében tehát 45 nanométeres gyártástechnológia, Intel GM45-ös chipset és Intel GMA 4500MHD videovezérlő dolgozik a gépekben.
A maximum 4GB rendszermemóriával piacra kerülő Inspiron 1545 másik újdonsága a Blu-Ray opció, mely a 1525-ös sorozatnál még nem volt jelen, mint ahogy a pluszként választható LED-es háttérvilágítás is most került be az extrák közé. A kamera felbontása viszont csökkent, az eddigi 2 megapixeles változat kikerült a gépből, helyette a klasszikus 1,3MPx-essel kerülnek forgalomba. Változott az USB portok száma is, 4-ről 3-ra módosult. Ellenben megmaradt az n-es WLAN, az Express Card slot, a 8-in-1 médiakártya olvasó, valamint a VGA kimenet. A 6 cellás akkumulátor is változatlan, de újdonság a Windows vista helyére kérhető Linux operációs rendszer is.
A gépek áráról és érkezésének idejéről pontos információink nincsenek.

A gépek teljes palettája már meg is vásárolható rendkívül kedvező áron a Laptopszalonban! A 1545-ös Dell-ek árai és paraméterei az alábbi linken érhetőek el: Dell Inspiron 1545 árak

polip – Laptopkalauz.hu

 

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.11.04.
Öt online játék, amit érdemes kipróbálni a Play123.hu oldalon
Fedezz fel öt szórakoztató online játékot a Play123.hu kínálatából! Buboréklövés, logikai…
DLSS 5 az RTX Remixben: régi játékok új fénnyel
Kép: Engadget
2026.11.04.
DLSS 5 az RTX Remixben: régi játékok új fénnyel
Az NVIDIA DLSS 5 megérkezik az RTX Remixbe: mit tud a…
PC-gyártás Kínában: HP és Asus költözteti vissza
Kép: TechRadar
2026.11.04.
PC-gyártás Kínában: HP és Asus költözteti vissza
A HP és az Asus Thaiföldről, Vietnamból Kínába költözteti vissza a…
Lenovo TruScale IaaS: így építi AI-üzletét az indasys
Kép: Lenovo StoryHub
2026.11.04.
Lenovo TruScale IaaS: így építi AI-üzletét az indasys
Az indasys Lenovo TruScale IaaS-re építette privát felhős AI-platformját: hatszoros pályázati…
AI-alapú chipgyár: gyorsabb szimuláció az NVIDIA-val
Kép: NVIDIA Blog
2026.11.04.
AI-alapú chipgyár: gyorsabb szimuláció az NVIDIA-val
Az AI-alapú chipgyár ígérete: akár 35-szörös szimulációgyorsítás, plazmamodell ezredmásodpercek alatt és…
Drónos erdőtűz térkép: Lenovo Legion a tűzvonalban
Kép: Lenovo StoryHub
2026.11.04.
Drónos erdőtűz térkép: Lenovo Legion a tűzvonalban
Egy nonprofit drónos erdőtűz térkép rendszert épített Lenovo Legion gépeken: 18…
AMD Q3 2026: rekordbevétel az adatközpontnak hála
Kép: ServeTheHome
2026.11.04.
AMD Q3 2026: rekordbevétel az adatközpontnak hála
Az AMD 13,377 milliárd dolláros bevételt jelentett a harmadik negyedévben: az…
Agentic AI városoknak: az NVIDIA világszerte terjeszkedik
Kép: NVIDIA Blog
2026.11.03.
Agentic AI városoknak: az NVIDIA világszerte terjeszkedik
Az NVIDIA fizikai és agentic MI-megoldásai városokba érkeznek: ügyintéző ágensek, kameraelemzés…