Droid24: Új rovat az oldalon

0
307

Droid24: Új rovat az oldalonVannak pillanatok, amikor a komplett IT világ, beleértve természetesen az Android kategóriát is, olyan mértékben ontja a frissebbnél frissebb híreket, találgatásokat, videókat, teszteket, applikációkat és egyéb érdekes információkat, hogy egyszerűen lehetetlen minden ilyen eseményről több száz szavas cikkeket generálni. Előbbinek örülünk, hiszen a technológiai élet pezseg, de utóbbi miatt előfordul, hogy sokszor lényeges adatokról maradtok le ti, olvasók. Ennek nem örülünk, így azon gondolkodtunk, hogy milyen módszer lenne a legcélravezetőbb. A megoldás egy új, napi rovat indítása a Techkalauz Android szekciójában, melyben a az elmúlt 24 óra lényegesebb információit a lehető legtömörebben foglaljuk össze a globális bejelentéseket, amik végén ott lesz az eredeti forrás is, így akit mélyebben érdekel a téma utánaolvashat. Tovább nem is szaporítanám a szót, rögtön bele is vágunk.

Samsung Galaxy S4 Snapdragon 400-as SoC-kal

Korábbi cikkünkben írtuk, hogy az idei Samsung zászlóshajó kistestvére, a Galaxy S4 Mini érkezése már biztosra vehető. Voltak információk, amik még ismeretlenek voltak, ilyen volt a SoC. A mai napon nyilvánosságra hozott benchmark eredményből azonban kiderült, hogy a GT-I9525-ös modell a Sanpdragon 400-as lapkát fogja használni, aminek órajele 1,7 GHz lesz, e mellé pedig az Adreno 305-ös GPU tartozik majd. Forrás: http://goo.gl/PUH2H

Droid24: Új rovat az oldalon

Samsung Galaxy Note 8.0 LTE támogatással

Az MWC-n bemutatkozott a Note termékcsalád legújabb tagja a 8.0 tab. Az akkori bemutatón prezentálták, hogy egy 8 colos tábla nem csak multimédiás eszköz, de akár telefon is lehet, hiszen támogatja a telefonhívásokat. A múlt hónapban meg is kezdődött az értékesítés, ma viszont az FCC (Federal Communications Commission) is jóváhagyta az LTE támogatást, így a wifis modell után, az AT&T-nél hamarosan megkezdődik a 4G LTE képes Galaxy Note 8.0 forgalmazása. Forrás: http://goo.gl/2eLpU

Előbb érkezhet a Samsung Galaxy Note 3

Egy korábbi bejegyzésünkben írtunk a legújabb kiszivárgott adatokról, melyek a Galaxy Note 3-at érintik. Akkor azt írtuk, hogy a várható érkezés az idén ősszel Berlinben rendezendő IFA kiállításon lesz, de a mai nap információi szerint, a bemutatót előrébbre hozták, így akár július augusztus körül megcsodálhatjuk az újdonságot. Forrás: http://goo.gl/oPwXJ

Reform a Samsung-nál: elindult a Design 3.0 projekt

A mai nap Szöul-ban tartottak egy meeting-et a Samsung menedzserei, amelyben a régóta kritizált anyaghasználatot vitatták meg. Az eredmény szerint változtatások következnek az eszközök anyaghasználatában és formatervükben. A projekt a Design 3.0 nevet kapta. A Galaxy S III előtti mobilok az 1.0, míg az utóbbi két év zászlóshajói, beleértve a Galaxy S4-et is a 2.0 stílusjegyeit viselik. Reményeik szerint a minőségibb kialakítás és a plasztik hanyagolása még nagyobb felhasználói tábort eredményezhet majd. Forrás: http://goo.gl/yeiKn

Lenovo IdeaPhone S820: nőies darab

A kínai gyártó fokozatos fejlődést mutat az utóbbi egy évben, amit korrekt minőségű, teljesítményű és áru mobil eszközökkel bizonyít (pl.: K900). Nincs ez másképp most sem, hisezn bemutatásra került a S820-as modell, amely igényes kialakítása és tűzpiros színe miatt egyértelműen a hölgyeknek lett tervezve. További paraméterek: 4,7 colos 720p HD IPS kijelző, 1,2 GHz Quad Core MediaTek SoC, 1 GB RAM, 4 GB háttértár microSd bővítéssel, 13 MP fő- és 2 MP-es másodlagos kamera DualSIM támogatás, 2000 mAh akkumulátor. Az értékesítés kezdete június 2 (kb. 326 dollár). Forrás: http://goo.gl/HqA5f

Nagyításhoz kattints!

Droid24: Új rovat az oldalon Droid24: Új rovat az oldalon Droid24: Új rovat az oldalon

HTC One: kék és piros színben

A Lumiákhoz hasonlóan hamarosan az Android mezőnyben is láthatunk színes modelleket. A mélyről kapaszkodó HTC, az idei csúcsmobiljának népszerűségét kihasználva, hamarosan, néhány hónapon belül piacra dobja a HTC One piros és kék színben pompázó konfigurációját. Forrás: http://goo.gl/BgMnZ

Droid24: Új rovat az oldalon

Csináld magad HTC One Google Edition

Az idei Google I/O talán legnagyobb meglepetése volt a Galaxy S4 Google Edition bemutatása. Nem sokkal később bejelentették, hogy a HTC One is érkezni fog egy speciális kiadással, amely a riválishoz hasonlóan Stock Androidot fog futtatni. A türelmetlenebbek a PocketNow segédletéből egy lépést megspórolhatnak, és elvégezhetik a Google-izálást házilag. Cyagonemod for HTC One. Forrás: http://goo.gl/4yYoC

Android 4.2.1 frissítés az Asus AIO-kra

Amerikában kezdték el kiadni a 4.2-es Android frissítést a nem túl régóta kapható Asus Transformer AIO-kra. Az eszköz különlegessége, hogy Windows 8-at és Android-ot is képes futtatni. Két különböző architektúra egy eszközben. Erről bővebben itt lehet olvasni. Az update OTA-n keresztül érkezik, de egyelőre még csak a tengerentúli felhasználók élvezhetik az újdonságokat, amiről hivatalos dokumentáció egyelőre nincs. A visszajelzések szerint az egyik leghasznosabb tulajdonság a multiuser támogatás, bár erre számítani lehetett, hiszen ez miatt is vártuk sokan az Android 4.2-őt. Forrás: http://goo.gl/n7pXX

Droid24: Új rovat az oldalon

A fehér Nexus 4 Android 4.2.2-vel érkezett

Ahogy arról már hetek/hónapok óta tartott a találgatás, beigazolódott. Elérhetővé vált a fehér Nexus 4, ami a várakozások ellenére nem a következő Android verzióval érkezett, hanem a jelenlegi legfrissebbel, a 4.2.2-vel. A tárhely mérete sem nőtt, az AndroidCentral videójából jól látható, hogy maradt a 16 GB.

Áttekinthetőbb és testreszabhatóbb Gmail érkezett

Pár nappal ezelőtt kiszivárgott, hogy a Google a héten bemutatja a Gmail Android, iOS és Webes felületének legújabb változatát. Ez a mai napon meg is történt, de a valódi frissítés fokozatosan fog megtörténni a következő néhány hétben. Az új felület sokkal áttekinthetőbbnek, testreszabhatóbbnak és könnyebben kezelhetőbbnek tűnik, ahol a rendezhetőség játsza a főszerepet. Forrás: http://goo.gl/wG4zx

 

Folytatás holnap…

Bazsa

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét