Egyre közelebb az Android 14-hez

Kis csúszás után az új főverzió megérkezett az új Pixelekkel, a Samsung pedig már a hetedik One UI 6.0 béta változatnál tart. A Dél-Korában és az Egyesült Államokban már közzétett, ZWJC végződésű, vezetékmentesen frissíthető szoftvercsomag olyan kritikus hibákat orvosol, mint a gyorspanel teljes érdektelensége, ha legördítenénk vagy a kamera leállása mentés közben.

Az ilyen hibák bőven beleférnek a tesztelés ezen fázisában, hiszen épp ezek felfedezéséről szól a nyílt, többezres felhasználói próba. Ez azt is jelenti, hogy az Android 14-en alapuló One UI 6.0-n még csiszolni kell, ám a Samsung tavalyi lendületét nézve meglepő volna, ha nem készülne el a tél beálltáig.

Az új köntös egy eddig meglepően bonyolult kamerafunkciót is leegyszerűsít. A Samsung csúcsmobilok furcsa módon a képarány beállításai közé rejtik a nagyfelbontású rögzítés opcióját, ez viszont immár egy érintéssel bekapcsolható a One UI 6.0 keresőjén. Mondjuk, ilyenkor még mindig eltűnik jobbról a kameraváltó teljesen logikátlan okból. De remélhetőleg mindent elsimítanak, és minél hamarabb megkapjuk az új Andoridot.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
Intel felfüggesztette bug bounty programját
Kép: Tom's Hardware
2026.09.20.
Intel felfüggesztette bug bounty programját
Az Intel felfüggesztette hibajavadalmazási programját, amely akár 100 000 dollárt is…
Intel Arc jövője: Celestial törölve, Druid a tét
Kép: TechRadar
2026.09.20.
Intel Arc jövője: Celestial törölve, Druid a tét
Az Intel Arc Battlemage kártyák mára elvesztették értéküket, a Celestial generáció…
DLSS 5 Neural Rendering Intel Arc 140V-n: 3-5 FPS
Kép: Wccftech
2026.09.20.
DLSS 5 Neural Rendering Intel Arc 140V-n: 3-5 FPS
Egy modder sikeresen futtatta az NVIDIA DLSS 5 Neural Renderinget Intel…
Acer Nitro XV273U F5: 540 Hz-es QHD gaming monitor
Kép: Tom's Hardware
2026.09.20.
Acer Nitro XV273U F5: 540 Hz-es QHD gaming monitor
Az Acer Nitro XV273U F5 egyszerre kínál 540 Hz-es QHD felbontást…
ASUS BIOS-frissítés AM5 alaplapokhoz CXMT DDR5 memóriához
Kép: Wccftech
2026.09.20.
ASUS BIOS-frissítés AM5 alaplapokhoz CXMT DDR5 memóriához
Az ASUS új BIOS-frissítéseket készít AM5-ös alaplapjaihoz, amelyek kifejezetten a CXMT-alapú…
2026.09.19.
Intel Nova Lake CPU: minden, amit eddig tudunk
Az Intel Nova Lake processzor egyre több részlete szivárog ki. Összegyűjtöttük…
Euclyd: Samsung befektetés az NVIDIA-kihívóba
Kép: TechRadar
2026.09.19.
Euclyd: Samsung befektetés az NVIDIA-kihívóba
A holland Euclyd startup 231 millió dollárt gyűjtött be, köztük a…
AMD EPYC Venice: 256 magos chip, kétszer gyorsabb a Vera-nál
Kép: Tom's Hardware
2026.09.19.
AMD EPYC Venice: 256 magos chip, kétszer gyorsabb a Vera-nál
Az AMD hivatalos benchmarkokat tett közzé az EPYC Venice szerverprocesszorokhoz: a…