A Xiaomi áprilisban mutatta be kamerabajnok okostelefonját, a 13 Ultrát, amelyről hamar kiderült, hogy elődjével ellentétben meg fog jelenni a globális piacokon, így hozzánk, az európai vásárlókhoz is el fog jutni. A Xiaomi 13 Ultra már előrendelhető Hongkongban, ahol helyi pénzből átszámítva 1148 amerikai dolláros áron kapható a készülék, amelyet olívazöld és fekete árnyalatokban választhatnak a vásárlók.

Operatív memória és belső tárhely tekintetében egyetlen kiszerelés lesz csupán, 12 GB RAM-mal, valamint 512 GB háttértárral lehet beszerezni a telefont. A készülék értékesítése június 13-án kezdődik a régióban. Nálunk Európában pedig június 12-től lesz kapható az okostelefon. A Xiaomi német, francia, spanyol és olasz részlege is megerősítette a dátumot. Az árat egyelőre nem hozták nyilvánosságra, de a korábbi szóbeszédek alapján 1299 eurós árcédulára lehet számítani.
Ez azért nem kevés pénz, magyar forintra átszámítva nagyjából 479 ezer forint. Persze nem a semmiért kérik el ezt az összeget, kvázi ebben a készülékben benne van a gyártó teljes tudása, mind kamerák, mind hardver, illetve szoftver tekintetében.
techkalauz.hu – az online techmagazin