Ekkor lesz bemutatva Redmi Note 13

Szeptember 21-én Kínában már a 13-as széria debütál, minimum három készülékkel, melyet a Xiaomi által közzétett bejelentő poszter erősített meg. A Redmi Note 13 Pro+ modellről már korábban is osztottak meg információkat, most pedig fényképen is láthatunk két modellt, ez balra a Note 13 Pro+, jobbra a Redmi Note 13 Pro.

Mellettük a Redmi Note 13 5G debütál még szeptember 21-én, aztán a későbbiekben jöhetnek még 4G, Turbo, Explorer, satöbbi változatok. A kép megerősíti, hogy a Note 13 Pro+ ívelt kijelzőt kap, a hátlapon pedig egész egyedi színezést látni, bár azért a Mondrian ihlette Tecno Camon 19-től jóval visszafogottabb a Redmi.

Egységesen három hátlapi kamera lesz a Redmi Note 13-as modellek hátlapján, a Pro+ pedig idén is hatalmas felbontású szenzorával emelkedik ki a többi közül. 200 megapixeles Samsung ISOCELL HP3-mal fotóz majd a főkamera, akárcsak a Redmi Note 12 Pro+ tette. Korábbról tudni, hogy marad a 120 wattos gyorstöltés és a Pro+ változat a MediaTek Dimensity 7200 Ultra lapkája köré épül majd, az alapmodellről és a sima Pro modellről viszont egyelőre nem tudni efféle adatokat.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.11.04.
Öt online játék, amit érdemes kipróbálni a Play123.hu oldalon
Fedezz fel öt szórakoztató online játékot a Play123.hu kínálatából! Buboréklövés, logikai…
DLSS 5 az RTX Remixben: régi játékok új fénnyel
Kép: Engadget
2026.11.04.
DLSS 5 az RTX Remixben: régi játékok új fénnyel
Az NVIDIA DLSS 5 megérkezik az RTX Remixbe: mit tud a…
PC-gyártás Kínában: HP és Asus költözteti vissza
Kép: TechRadar
2026.11.04.
PC-gyártás Kínában: HP és Asus költözteti vissza
A HP és az Asus Thaiföldről, Vietnamból Kínába költözteti vissza a…
Lenovo TruScale IaaS: így építi AI-üzletét az indasys
Kép: Lenovo StoryHub
2026.11.04.
Lenovo TruScale IaaS: így építi AI-üzletét az indasys
Az indasys Lenovo TruScale IaaS-re építette privát felhős AI-platformját: hatszoros pályázati…
AI-alapú chipgyár: gyorsabb szimuláció az NVIDIA-val
Kép: NVIDIA Blog
2026.11.04.
AI-alapú chipgyár: gyorsabb szimuláció az NVIDIA-val
Az AI-alapú chipgyár ígérete: akár 35-szörös szimulációgyorsítás, plazmamodell ezredmásodpercek alatt és…
Drónos erdőtűz térkép: Lenovo Legion a tűzvonalban
Kép: Lenovo StoryHub
2026.11.04.
Drónos erdőtűz térkép: Lenovo Legion a tűzvonalban
Egy nonprofit drónos erdőtűz térkép rendszert épített Lenovo Legion gépeken: 18…
AMD Q3 2026: rekordbevétel az adatközpontnak hála
Kép: ServeTheHome
2026.11.04.
AMD Q3 2026: rekordbevétel az adatközpontnak hála
Az AMD 13,377 milliárd dolláros bevételt jelentett a harmadik negyedévben: az…
Agentic AI városoknak: az NVIDIA világszerte terjeszkedik
Kép: NVIDIA Blog
2026.11.03.
Agentic AI városoknak: az NVIDIA világszerte terjeszkedik
Az NVIDIA fizikai és agentic MI-megoldásai városokba érkeznek: ügyintéző ágensek, kameraelemzés…