Komoly összegeket adtak a Razer világítós maszkjáért

Hosszú várakozás után október vége felé végre elérhetővé vált a Razer Zephyr nevű termék, ami egy N95-ös – vagy ha úgy jobban tetszik – FFP2-es maszkot takar. Az okosmaszk önmagában 100 dollárért, vagy a kezdőcsomag részeként három szűrővel 150 dollárért került piacra, és a nagy érdeklődés miatt szinte az első néhány órában elfogyott.

Amint az várható volt, a nyerészkedők, akik gyorsan lecsaptak a Zephyrre, az eBayen kezdték el árulni a terméket, mondanunk sem kell, hogy az eredeti ár sokszorosáért. Kapaszkodjatok meg: akadt olyan hirdető, akinek több mint 670 dollárért sikerült eladnia a maszkot. A Razer Zephyr egyébként továbbra sem elérhető, és mivel foglalás sem lehetséges, csak értesítést kérhetünk, amikor a termék újból raktáron lesz.

A vállalat szerint a Zephyr legújabb változata a levegőben lévő részecskék 99 százalékát képes kiszűrni, ám ez még nem minden: a levehető és újratölthető aktív szellőzők mellett mikrofonnal és hangszóróval is rendelkezik, amelyek alaposan megkönnyítik a kommunikációt. Mindemellett a megjelenés is szót érdemel, a maszkon ugyanis két testre szabható Razer Chroma RGB világítási zóna is található.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
ASUS ROG Rapture GT-BN98: Wi-Fi 8 router érkezik
Kép: TechPowerUp
2026.09.05.
ASUS ROG Rapture GT-BN98: Wi-Fi 8 router érkezik
Az ASUS bejelentette a világ első quad-band Wi-Fi 8 routerét, a…
AMD Ryzen 5 7500: új Zen 4 CPU érkezhet AM5-re
Kép: TechPowerUp
2026.09.05.
AMD Ryzen 5 7500: új Zen 4 CPU érkezhet AM5-re
Az AMD állítólag egy teljesen új Ryzen 5 7500 processzort készít…
2026.09.05.
28 új játék a GeForce NOW-on – NBA 2K27 DLSS 5-tel
Szeptemberben 28 új játékkal bővül a GeForce NOW kínálata: az NBA…
Lenovo & Motorola Qira: több eszköz, app és piac
Kép: Lenovo StoryHub
2026.09.05.
Lenovo & Motorola Qira: több eszköz, app és piac
A Lenovo & Motorola Qira személyes AI asszisztens IFA 2026-on jelentősen…
AMD Threadripper Halo Station: AI-munkaállomás 96 maggal
Kép: ServeTheHome
2026.09.05.
AMD Threadripper Halo Station: AI-munkaállomás 96 maggal
Az AMD az IFA 2026-on bemutatta a Threadripper Halo Station nevű…
2026.09.04.
GTA VI DualSense kontrollerek érkeznek – két limitált kiadást mutatott be a Sony
A Grand Theft Auto VI megjelenése önmagában is az év egyik…
DLSS 5 az RTX 40-sorozaton is – de nem teljes kontrollal
Kép: The Verge
2026.09.04.
DLSS 5 az RTX 40-sorozaton is – de nem teljes kontrollal
Az Nvidia megerősítette: a DLSS 5 nem marad RTX 50 exkluzív…
2026.09.04.
Lenovo Yoga Pro 9n és 9n 2-in-1: RTX Spark laptopok
A Lenovo az IFA 2026-on bemutatta a Yoga Pro 9n és…