Középkategóriás gaminget kínál a Sanpdragon 7 Gen 3

A megfizethetőbb okostelefonokba tervezett újgenerációs Snapdragon processzor minden téren fejlődött, és végre talán több gyártó hisz a lapka képességeiben. Miközben a csúcskategóriában pontosan követhető, hogy a Snapdragon központi processzorok milyen fejlődési utat járnak be, és csak ritkán csúszik be az összehasonlíthatóságot nehezítő névváltás, addig eggyel lejjebb nehéz kibogozni, hogy pontosan merre tart a Qualcomm.

Annyiban érthető a jelenlegi állapot, hogy mivel az árszint alacsonyabb, a versenytársakkal vívott harc még kíméletlenebb. A MediaTek jellemzően nagyon erős ebben a szegmensben, és a Samsung sem rest milliós darabszámban bevetni a szerényebb tudású Exynos fejlesztéseit.

Az új Snapdragon 7 Gen 3-mal talán tisztulhat a kép, a hivatalos bejelentésben közölt grafikonok tulajdonképpen egyfajta beismerést jelentenek arra vonatkozóan, hogy az elmúlt évek középkategóriás lapkáit igen nehéz egymás mellé tenni, és dönteni egyik-másik mellett a paraméterek alapján. A gyártó a Gen 1 kiadáshoz méri az újdonsággal érkező fejlesztések teljesítménybéli fölényét, ami ugyan még mindig teremthet kérdőjeleket, de már egy fokkal tisztább a fejlődési görbe, ezáltal pedig a felhasználók érthetik, miért érdemes váltani a jövő év elején.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.11.04.
Öt online játék, amit érdemes kipróbálni a Play123.hu oldalon
Fedezz fel öt szórakoztató online játékot a Play123.hu kínálatából! Buboréklövés, logikai…
DLSS 5 az RTX Remixben: régi játékok új fénnyel
Kép: Engadget
2026.11.04.
DLSS 5 az RTX Remixben: régi játékok új fénnyel
Az NVIDIA DLSS 5 megérkezik az RTX Remixbe: mit tud a…
PC-gyártás Kínában: HP és Asus költözteti vissza
Kép: TechRadar
2026.11.04.
PC-gyártás Kínában: HP és Asus költözteti vissza
A HP és az Asus Thaiföldről, Vietnamból Kínába költözteti vissza a…
Lenovo TruScale IaaS: így építi AI-üzletét az indasys
Kép: Lenovo StoryHub
2026.11.04.
Lenovo TruScale IaaS: így építi AI-üzletét az indasys
Az indasys Lenovo TruScale IaaS-re építette privát felhős AI-platformját: hatszoros pályázati…
AI-alapú chipgyár: gyorsabb szimuláció az NVIDIA-val
Kép: NVIDIA Blog
2026.11.04.
AI-alapú chipgyár: gyorsabb szimuláció az NVIDIA-val
Az AI-alapú chipgyár ígérete: akár 35-szörös szimulációgyorsítás, plazmamodell ezredmásodpercek alatt és…
Drónos erdőtűz térkép: Lenovo Legion a tűzvonalban
Kép: Lenovo StoryHub
2026.11.04.
Drónos erdőtűz térkép: Lenovo Legion a tűzvonalban
Egy nonprofit drónos erdőtűz térkép rendszert épített Lenovo Legion gépeken: 18…
AMD Q3 2026: rekordbevétel az adatközpontnak hála
Kép: ServeTheHome
2026.11.04.
AMD Q3 2026: rekordbevétel az adatközpontnak hála
Az AMD 13,377 milliárd dolláros bevételt jelentett a harmadik negyedévben: az…
Agentic AI városoknak: az NVIDIA világszerte terjeszkedik
Kép: NVIDIA Blog
2026.11.03.
Agentic AI városoknak: az NVIDIA világszerte terjeszkedik
Az NVIDIA fizikai és agentic MI-megoldásai városokba érkeznek: ügyintéző ágensek, kameraelemzés…