Lenovo: számítógépekkel a Szigetért és napijegyekkel a fesztiválozókért

A cég több mint 160 notebookot és asztali számítógépet bocsát a fesztivál szervezőinek rendelkezésére, melyeket a Szigetre látogatók a program teljes időtartama alatt térítésmentesen használhatnak. A Lenovo a jeles alkalom tiszteletére emellett minden nap 2 napijegyet és egy S10-3s netbookot ad ajándékba a szerencsés nyerteseknek.
A Lenovo idén először támogatja a Sziget Fesztivált, melyet 2010-ben immár 18. alkalommal rendeznek meg, és a nyár legrangosabb multikulturális eseménye. A rendezvényre összesen körülbelül 400 000 látogatót várnak, köztük számos újságírót is. Az így felmerülő igények ellátására, különböző számítógépeinek elhelyezésével, a Sziget területén több ponton is lehetőséget biztosít a cég. Az Internet sátorban minden érdeklődő igénybe veheti a Lenovo IdeaPad G550-es notebookjait. Emellett 40 Lenovo ThinkPad várja a felhasználókat a Vodafone sátorban, illetve az újságíróknak fenntartott területen, míg további 12 ThinkCentre A58 asztali számítógép az EU sátor látogatóit és a backstage-et szolgálja ki.
A Sziget időtartama alatt, az Internet sátorban, lehetőség lesz a Lenovo otthoni felhasználásra szánt mobil számítógépeinek megismerésére, és egy kvízjáték keretében a szerencsés résztvevők naponta egy-egy darab IdeaPad S10-3s netbookkal lehetnek gazdagabbak.
A Lenovo azonban nem csak a már fesztiválozóknak szeretne kedvében járni. Az online játék résztvevői („What’s your idea of fun?” – http://game.lenovo.hu) naponta két napijegyet nyerhetnek, ha a közösség az általuk beküldött fotókra adja a legtöbb szavazatot. A játékba augusztus 3. és 14. között lehet bekapcsolódni. A Sziget Fesztivál partnerként támogatja a kezdeményezést, és saját honlapján hívja fel a figyelmet a játékra, melynek fődíja egy Lenovo IdeaPad S10-3s netbook.

(x)

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.11.04.
Öt online játék, amit érdemes kipróbálni a Play123.hu oldalon
Fedezz fel öt szórakoztató online játékot a Play123.hu kínálatából! Buboréklövés, logikai…
DLSS 5 az RTX Remixben: régi játékok új fénnyel
Kép: Engadget
2026.11.04.
DLSS 5 az RTX Remixben: régi játékok új fénnyel
Az NVIDIA DLSS 5 megérkezik az RTX Remixbe: mit tud a…
PC-gyártás Kínában: HP és Asus költözteti vissza
Kép: TechRadar
2026.11.04.
PC-gyártás Kínában: HP és Asus költözteti vissza
A HP és az Asus Thaiföldről, Vietnamból Kínába költözteti vissza a…
Lenovo TruScale IaaS: így építi AI-üzletét az indasys
Kép: Lenovo StoryHub
2026.11.04.
Lenovo TruScale IaaS: így építi AI-üzletét az indasys
Az indasys Lenovo TruScale IaaS-re építette privát felhős AI-platformját: hatszoros pályázati…
AI-alapú chipgyár: gyorsabb szimuláció az NVIDIA-val
Kép: NVIDIA Blog
2026.11.04.
AI-alapú chipgyár: gyorsabb szimuláció az NVIDIA-val
Az AI-alapú chipgyár ígérete: akár 35-szörös szimulációgyorsítás, plazmamodell ezredmásodpercek alatt és…
Drónos erdőtűz térkép: Lenovo Legion a tűzvonalban
Kép: Lenovo StoryHub
2026.11.04.
Drónos erdőtűz térkép: Lenovo Legion a tűzvonalban
Egy nonprofit drónos erdőtűz térkép rendszert épített Lenovo Legion gépeken: 18…
AMD Q3 2026: rekordbevétel az adatközpontnak hála
Kép: ServeTheHome
2026.11.04.
AMD Q3 2026: rekordbevétel az adatközpontnak hála
Az AMD 13,377 milliárd dolláros bevételt jelentett a harmadik negyedévben: az…
Agentic AI városoknak: az NVIDIA világszerte terjeszkedik
Kép: NVIDIA Blog
2026.11.03.
Agentic AI városoknak: az NVIDIA világszerte terjeszkedik
Az NVIDIA fizikai és agentic MI-megoldásai városokba érkeznek: ügyintéző ágensek, kameraelemzés…