Más gyártók számára is elérhető lesz az új AMD Ryzen 7 5800H/5800HS és Ryzen 9 4900HS processzor

A Ryzen 9 4900HS tavaly elején startolt az Asus Zephyrus G14 laptop belsejében. Sok negatív vélemény keletkezett arról, hogy az Asus kizárólagos módon használja a processzort, amellyel végül korlátozták a végfelhasználók lehetőségeit. Szerencsére az AMD kijelentette, hogy a közelgő Ryzen 5000 szériás processzorokkal már más lesz a helyzet.

„Nem lesz kizárólagos felhasználás egy gyártó számára sem” – válaszolta Robert Hallock, az AMD műszaki marketing igazgatója, a CES  konferenciája során. Az olyan nagy gyártók, mint a Lenovo, HP és a Dell, bármilyen Zen 3 CPU-t integrálhatnak laptopjaikba, szintén ez a helyzet a Ryzen 9 4900HS-el és a Ryzen 7 4800HS-el, amik eredetileg sem voltak korlátozva ezekre a gyártókra.

Annak ellenére, hogy nem lesznek már kizárólagos használati jogai az Asus-nak, ettől függetlenül továbbra is előszeretettel használja majd az AMD processzorokat. A mutatós Asus Flow X13 és a Zephyrus Duo 15 SE például nem is kapható majd Intel konfigurációval. A Lenovo is bejelentette már az AMD meghajtású Legion laptopokat, továbbá remélhetőleg a Dell Alienware és a HP Omen sorozatok következnek a közeljövőben.

techkalauz.hu – az online tech magazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.11.04.
Öt online játék, amit érdemes kipróbálni a Play123.hu oldalon
Fedezz fel öt szórakoztató online játékot a Play123.hu kínálatából! Buboréklövés, logikai…
DLSS 5 az RTX Remixben: régi játékok új fénnyel
Kép: Engadget
2026.11.04.
DLSS 5 az RTX Remixben: régi játékok új fénnyel
Az NVIDIA DLSS 5 megérkezik az RTX Remixbe: mit tud a…
PC-gyártás Kínában: HP és Asus költözteti vissza
Kép: TechRadar
2026.11.04.
PC-gyártás Kínában: HP és Asus költözteti vissza
A HP és az Asus Thaiföldről, Vietnamból Kínába költözteti vissza a…
Lenovo TruScale IaaS: így építi AI-üzletét az indasys
Kép: Lenovo StoryHub
2026.11.04.
Lenovo TruScale IaaS: így építi AI-üzletét az indasys
Az indasys Lenovo TruScale IaaS-re építette privát felhős AI-platformját: hatszoros pályázati…
AI-alapú chipgyár: gyorsabb szimuláció az NVIDIA-val
Kép: NVIDIA Blog
2026.11.04.
AI-alapú chipgyár: gyorsabb szimuláció az NVIDIA-val
Az AI-alapú chipgyár ígérete: akár 35-szörös szimulációgyorsítás, plazmamodell ezredmásodpercek alatt és…
Drónos erdőtűz térkép: Lenovo Legion a tűzvonalban
Kép: Lenovo StoryHub
2026.11.04.
Drónos erdőtűz térkép: Lenovo Legion a tűzvonalban
Egy nonprofit drónos erdőtűz térkép rendszert épített Lenovo Legion gépeken: 18…
AMD Q3 2026: rekordbevétel az adatközpontnak hála
Kép: ServeTheHome
2026.11.04.
AMD Q3 2026: rekordbevétel az adatközpontnak hála
Az AMD 13,377 milliárd dolláros bevételt jelentett a harmadik negyedévben: az…
Agentic AI városoknak: az NVIDIA világszerte terjeszkedik
Kép: NVIDIA Blog
2026.11.03.
Agentic AI városoknak: az NVIDIA világszerte terjeszkedik
Az NVIDIA fizikai és agentic MI-megoldásai városokba érkeznek: ügyintéző ágensek, kameraelemzés…