Még tolják az Apple Airtag 2 gyártását

Pár hónappal ezelőtt a híres és elismert elemző Ming-Chi Kuo azt jósolta, hogy az Apple AirTag 2 nevű nyomkövetőjét a következő év utolsó negyedében elkezdhetik gyártani. A szakértő most visszavonja ezt a kijelentést, a legújabb információi szerint a készülék tömeggyártását 2025-re halasztotta az almás cég.

Az eltűnésre hajlamos holmik követésére készítették az Apple AirTaget. Ez a kütyü egy ultraszélessávú vezeték nélküli hálózatot alkalmazva képes meghatározni adott tárgy pontos helyét, más készülékeken keresztül. Pénztárca, kulcsok és más apróságok követésére szolgál ez az eszköz, nagyon hasznos, de akár rossz célra is használható. Kuo nem tudja pontosan megmondani, hogy miért halasztanak a gyártáson, az AirTag 2 jellemzőiről sem tudni semmit még egyelőre.

Az elemző szerint a második generációs nyomkövető mélyebb integrációt kap majd az Apple Vision Pro kevert valóság headsettel, és része lesz egy térbeli számítástechnikai ökoszisztémának. Komoly fejlesztéseket eszközölnek majd az apróságon, ami például új U2 chippel lesz felszerelve. Azonban, ha valóban 2025-re halasztják a gyártást, várnunk kell még egy pár évig, amíg megismerkedhetünk az Apple új nyomkövetőjével.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További cikkeink

2025.02.07.
Visszatérhet egy régi vetélytárs az okosóra piacra
A Pebble a kezdeti okosóra verseny kezdetén próbált betörni az Apple…
2025.02.07.
Mire használható a kriptovaluta?
Ebben a cikkben feltárjuk a kriptovaluták sokoldalúságát, és bemutatjuk, hogy milyen…
2025.02.06.
Van, ahol ingyen osztogatják az AirTag-et
Elsősorban arra szolgálnak az AirTag-ek, hogy segítsenek megtalálni elhagyott tárgyakat Apple…
2025.02.05.
Új megoldásokkal állhat elő az AMD
Az, hogy mennyire állja meg a helyét az AMD új stratégiája,…
2025.02.04.
Megtiltaná az EU a konzolok és kontrollerek exportját az Oroszok számára
Elsőre furcsának tűnhet, hogy a játékkonzolok is szankciós listára kerüljenek, akárcsak…
2025.02.04.
Swift Go AI, valamint Aspire notebookokkal és asztali gépekkel bővül az Acer Copilot+ PC portfóliója
Az Acer bejelentette Copilot+ PC kínálatának bővítését, amely immár laptopokat és…
2025.02.03.
Lassan érkezhet a középkategóriás Samsung Galaxy A36
A Samsung Galaxy A36, amely a Galaxy A35 modellt váltja, már…
2025.02.02.
Kedvcsináló érkezett az Asus Zenfone 12 Ultrához
A hamarosan érkező Zenfone 12 Ultra bemutatójára február 6-án kerül sor,…