Megvan, miért tűnt el rengeteg alkalmazás az App Store-ból

0
30

Több applikáció került törlésre az App Store rendszeréből, ami számos fejlesztőt ért kisebb meglepetésként. Az ok viszont nem egy új frissítés, hanem még a 2016-ban az Apple által megfogalmazott szabályrendszer. Az elmúlt hat évben már közel 3 millió alkalmazás nem felelt meg, és vált emiatt elérhetetlenné az App Store-ban.

Az úgynevezett App Store Improvements előírások vélhetően sok fejlesztő figyelmét elkerülték, emiatt az Apple közzétette annak rövid összefoglalását. Az Apple célja az előírásokkal, hogy az App Store-ban megjelenő alkalmazások megfeleljenek a biztonsági szabályoknak. Ezen kívül optimalizálva legyenek az újabb eszközökre, valamint folyamatosan frissítve legyenek elérhetőek, és szolgálják ki a felhasználói igényeket.

Számos fejlesztő idén áprilisban kapott értesítőt, hogy amennyiben 30 napon belül nem frissül az alkalmazásuk, törlésre kerülnek az App Store-ból. Azóta az Apple lazított a követelményeken egy kicsit. Már 90 napos határidőt ad azokra az alkalmazásokra vonatkozóan, amelyek az elmúlt 3 évben egyáltalán nem, vagy 12 hónapos időszakokat vizsgálva csak nagyon kevés alkalommal távolítottak el az imént levezetett okból.

techkalauz.hu – az online techmagazin

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét