Okospóló a ZTE-től

Egy közlemény szerint a kínai ZTE vállalat egy olyan intelligens ruhadarabot mutatott be a 2021-es barcelonai Mobil Világkongresszuson, amely a mosható textilszövetbe ágyazott polimer érzékelőket használva nem különbözik a hagyományos viseletektől, ugyanakkor méri, összegyűjti és továbbítja viselőjének mérhető életjeleit. „Ez egy olyan találmány, amely sok egészségügyi problémával küzdő és krónikus betegségben szenvedő, kiszolgáltatott ember életét és otthoni, illetve távoli egészségügyi ellátásának minőségét fogja megváltoztatni” – mondta a bemutatón Francesco Rocca, az olasz Vöröskereszt és a Vöröskereszt Nemzetközi Szövetségének elnöke.

Az Olaszországban gyártott, YouCare fantázianevű okospóló a szívritmust, a testhőmérsékletet, a légzésszámot, valamint az izomtónus és az izzadtság mértékét is detektálja. Lehetővé teszi az összegyűjtött adatok 5G hálózaton keresztül történő továbbítását az egészségügyi központokba vagy/és a felhasználók okostelefonjára.

Hu Kun, a ZTE Italia vezérigazgatója és a ZTE nyugat-európai elnöke szerint az eszköz szerves részét képzi a YouCare nevű új, távoli egészségügyi felügyeleti szolgáltatásnak. Várhatóan jövő ősszel tesztelnek a ZTE 5G kutatási és innovációs központjában, az olaszországi L’Aquilában.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
ASUS ROG Rapture GT-BN98: Wi-Fi 8 router érkezik
Kép: TechPowerUp
2026.09.05.
ASUS ROG Rapture GT-BN98: Wi-Fi 8 router érkezik
Az ASUS bejelentette a világ első quad-band Wi-Fi 8 routerét, a…
AMD Ryzen 5 7500: új Zen 4 CPU érkezhet AM5-re
Kép: TechPowerUp
2026.09.05.
AMD Ryzen 5 7500: új Zen 4 CPU érkezhet AM5-re
Az AMD állítólag egy teljesen új Ryzen 5 7500 processzort készít…
2026.09.05.
28 új játék a GeForce NOW-on – NBA 2K27 DLSS 5-tel
Szeptemberben 28 új játékkal bővül a GeForce NOW kínálata: az NBA…
Lenovo & Motorola Qira: több eszköz, app és piac
Kép: Lenovo StoryHub
2026.09.05.
Lenovo & Motorola Qira: több eszköz, app és piac
A Lenovo & Motorola Qira személyes AI asszisztens IFA 2026-on jelentősen…
AMD Threadripper Halo Station: AI-munkaállomás 96 maggal
Kép: ServeTheHome
2026.09.05.
AMD Threadripper Halo Station: AI-munkaállomás 96 maggal
Az AMD az IFA 2026-on bemutatta a Threadripper Halo Station nevű…
2026.09.04.
GTA VI DualSense kontrollerek érkeznek – két limitált kiadást mutatott be a Sony
A Grand Theft Auto VI megjelenése önmagában is az év egyik…
DLSS 5 az RTX 40-sorozaton is – de nem teljes kontrollal
Kép: The Verge
2026.09.04.
DLSS 5 az RTX 40-sorozaton is – de nem teljes kontrollal
Az Nvidia megerősítette: a DLSS 5 nem marad RTX 50 exkluzív…
2026.09.04.
Lenovo Yoga Pro 9n és 9n 2-in-1: RTX Spark laptopok
A Lenovo az IFA 2026-on bemutatta a Yoga Pro 9n és…