Pénteken más is jön, nem csak a suli

Sok anekdota van a japán vonatok pontosságáról, a Sony pedig valószínűleg nem célzottan, de tesz azért, hogy a japán tech-cégekről is hasonló kép épüljön fel. Pontosan egy évvel azután ugyanis, hogy bemutatták a Sony Xperia 5 IV-et, érkezik az Xperia 5 V szeptember 1-én. A készülék bemutatóját a cég a YouTube-on közvetíti majd, a premier pedig hiába esik időben egybe a berlini IFA-val, nem ott lesz a hivatalos termékstart.

Az egyik fontos infó az, hogy búcsút mond a teleobjektívnek az 5-ös Xperia, helyette csak két nagy felbontású szenzor lesz a hátlapon. Ezek közül egy a széles és egy az ultraszéles kamera szerepét betöltve. A zoom feladatait a nagy felbontású szenzorral szerelt széles látószögű kamera láthatja el képpont-összevonással és okos szoftverrel.

Tudni még a készülékről, hogy a Qualcomm Snapdragon 8 Gen 2-es lapka köré épül majd a hardver. Lesz 16 GB RAM-mal szerelt változat, az egyelőre ismeretlen méretű akkumulátort pedig 33 wattal lehet majd tölteni. A korábban kiszivárgott promóciós videó alapján a telefon feketében, fehérben és sötétkékben kerül majd piacra.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.01.14.
A Tesla megszünteti az egyszeri vásárlást – a Full Self-Driving csak előfizetéssel lesz elérhető
Fordulóponthoz érkezett a Tesla Full Self-Driving (Supervised) rendszere.Elon Musk bejelentette, hogy 2026. február 14-től…
2026.01.14.
A YouTube végre lépett – a szülők mostantól blokkolhatják a Shorts videókat a gyerekeknél
A végtelen görgetés problémája eddig leginkább a felnőttek önuralmát tette próbára,…
2026.01.14.
Instagram szerint nem történt adatszivárgás – mégis pánikot keltettek a jelszó-visszaállító e-mailek
Az elmúlt napokban sok Instagram-felhasználó kapott gyanús jelszó-visszaállítási e-mailt, ami gyorsan lavinát…
2026.01.13.
GoPro-logó, új dizájn, új gomb – de a lényeg változatlan maradt az Asus ProArt GoPro Edition PX13-nál
Az Asus a CES 2026 színpadán lerántotta a leplet a ProArt GoPro Edition PX13 modellről. Első ránézésre…
2026.01.13.
Később érkezhet a Samsung Galaxy S26 – itt a dátum, amire most mindenki figyel
Ha eddig fejben februárra tetted a Samsung következő nagy dobását, akkor…
2026.01.12.
Meglepő húzás a Microntól – QLC-s Gen5 SSD érkezett, ami még a Gen4 TLC-t is lehagyja
Furcsa, de annál izgalmasabb időszakát éli az SSD-piac. Alig telt el…
2026.01.12.
Újabb Starlink-hullám jön – a SpaceX 7500 követ lőhet fel, brutális netjavulás jöhet
A SpaceX megint nagyot lépett az űrinternet sakktábláján. Megérkezett az engedély: újabb 7500 darab…
2026.01.09.
Vége az elmosódásnak? Az Nvidia G-Sync Pulsar konkrétan újradefiniálja a játék közbeni mozgásélességet
Ha PC-n játszol gyors tempójú játékokkal, biztos ismerős az érzés: hiába…