Toshiba NB300 – komoly üzemidővel

A fejlesztések közé tartozik a rendkívül hosszú, akár 11 órás üzemidejű akkumulátor, valamint az elődökhöz képest fejlettebb kialakítás is. Az új modell elsősorban azokat a vásárlókat célozza meg, akik másodlagos eszközként egy könnyen hordozható netbookot keresnek, azonban nem szeretnének kompromisszumot kötni a használhatóság vagy a stílus terén. A mini NB300 netbook 2010 első negyedévétől Magyarországon is megvásárolható.

Hosszabb akkumulátoros üzemidő az egész napos számítógép-használathoz

„A népszerű elődök sikerére építve továbbfejlesztettük netbook-családunk kialakítását, így a Toshiba mini NB300 megjelenése még kifinomultabb” – mondta Szabó Tamás, a Toshiba Europe GmbH magyarországi marketing vezetője. „Mivel ügyfeleink leginkább útközben használják netbookjaikat, ezért nem kötöttünk kompromisszumot sem a tömeg, sem pedig az akkumulátor üzemidejének tekintetében” – tette hozzá Szabó Tamás.
A mini NB300 a 6 cellás akkumulátorról akár 11 órán át működhet egyetlen feltöltéssel.

Kicsi, mégis jól használható

A könnyű használhatóság érdekében az új Toshiba NB300 nagy, többujjas vezérlésű (multi touch) érintőlappal, valamint teljes méretű billentyűzettel is rendelkezik. A netbookra a Toshiba LifeSpace alkalmazáscsomag is felkerült, amellyel személyre szabottan rendszerezhetőek a mindennapi munkák és tevékenységek. A program egyedi módon biztosít egyszerű és gyors hozzáférést a fájlokhoz. A netbookhoz tartozik továbbá egy szinkronizáló szoftver is, amelynek segítségével a tárolt adatok könnyedén összehangolhatóak az NB300, valamint a „fő” számítógép között.

Látható és tapintható stílus

A mini NB300 netbook megjelenése – népszerű elődeihez hasonlóan – rendkívül figyelemfelkeltő. A fényes fekete, vékonyan és ferdén vonalkázott „Cosmic Black” külső burkolat lapos, fekete billentyűzettel és csuklótámasszal egészül ki. 

Értékes minőségi tulajdonságok

Az N300 netbook az ár-érték arányt fontosnak tartó vásárlók számára készült. A nagyfokú tartósság és megbízhatóság érdekében a Toshiba első osztályú alkatrészeket épít be netbookjaiba. Kialakításuk során a Toshiba a  magasabb árfekvésű laptopokra jellemző, csúcskategóriás technológiákat használja fel. Többek között ilyen a 3D ütközésérzékelő, amely véletlen leesések esetén úgy védi a merevlemezen tárolt adatokat, hogy az ütés bekövetkeztével azonnal eltávolítja az író-olvasófejet a winchester lemezei közül.
Független kutatások is alátámasztják azt, hogy a Toshiba valóban elkötelezett a minőség iránt. 2009 novemberében a Squaretrade , az Egyesült Államok vezető közvetlen fogyasztói garanciaszolgáltató vállalata a Toshiba laptopjaira és netbookjaira a piac legmegbízhatóbb termékeiként hivatkozott.

Fenntartható és környezetbarát

Felelősségteljes globális szereplőként a Toshiba minden laptopját az európai WEEE és RoHS-szabályozásnak megfelelően készíti. A Toshiba mini NB300 tanúsítottan teljesíti az ENERGY STAR 5.0 előírásait.

Forrás: Toshiba sajtóközlemény

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
Intel 18A kapacitás átcsoportosítás a Xeon miatt
Kép: TechPowerUp
2026.11.02.
Intel 18A kapacitás átcsoportosítás a Xeon miatt
Az Intel az oregoni üzemekben a Panther Lake-nek szánt 18A kapacitás…
Lenovo titkosított USB: sima SD-kártya volt benne
Kép: Tom's Hardware
2026.11.02.
Lenovo titkosított USB: sima SD-kártya volt benne
Az AES-256-ként hirdetett Lenovo ThinkPlus FU100 ujjlenyomatos pendrive-ban titkosítatlan SD-kártya volt,…
Nvidia tensor feloldás USB-ről: akár 65%-kal gyorsabb FP16
Kép: Tom's Hardware
2026.11.02.
Nvidia tensor feloldás USB-ről: akár 65%-kal gyorsabb FP16
Új nyílt forráskódú USB-eszköz oldja fel az RTX 20, 30 és…
OpenAI Google TPU vásárlás: távolodás az Nvidiától
Kép: TechRadar
2026.11.02.
OpenAI Google TPU vásárlás: távolodás az Nvidiától
Az OpenAI a jelentések szerint Google TPU chipeket vásárolna, hogy ne…
Intel és AMD együttműködés: titokzatos közös projekt?
Kép: TechRadar
2026.11.02.
Intel és AMD együttműködés: titokzatos közös projekt?
Lip-Bu Tan és Lisa Su egyeztetett egy lehetséges közös projektről, de…
Folyadékhűtéses NVIDIA szerverek az ASRock Racktől
Kép: ServeTheHome
2026.11.02.
Folyadékhűtéses NVIDIA szerverek az ASRock Racktől
Az ASRock Rack az OCP 2026-on teljes Vera Rubin NVL72 racket…
Acer Predator Atlas 8: 1299,99 dollártól indul
Kép: TechPowerUp
2026.11.01.
Acer Predator Atlas 8: 1299,99 dollártól indul
Az Acer Predator Atlas 8 Intel Arc G3 Extreme chippel 1299,99…
AMD Radeon áremelés: jöhet a drágulás jövő hónapban
Kép: HotHardware
2026.11.01.
AMD Radeon áremelés: jöhet a drágulás jövő hónapban
Pletykák szerint az AMD jövő hónapban emelheti a Radeon GPU-k és…