HTC Design Stuido: Moto Maker koppintás?

A HTC mindig nagyszabású terveket dédelget, mostanában pedig már a marketingre sem sajnálják a pénzt. Az idei év elején bemutatták a HTC One-t, amihez nagy reményeket fűztek, persze nem ok nélkül. Ahogy egyre népszerűbb lett a termék úgy a Samsung-hoz hasonlóan elkezdték színesíteni a modelleket. A nyár elején megjelent a tűzpiros One, de már régóta szóban van egy kék verzió kiadása is, ami egyelőre még várat magára. Közben megjelent a Motorola és a Google első közös gyermeke a Moto X és vele együtt egy új felfogás. Szabd személyre a mobilod külsejét!

A Moto Maker egy nagy dobás az új Google Company-tól, hiszen elrugaszkodtak a minél erősebb hardvertől és nagyobb kijelzőtől. A hangsúlyt a szolgáltatások (Google-re jellemzően) és az innovatív megoldások kapták. A szoftver segítségével egyedi színvilágot varázsolhatunk a Moto X borítására, amelyet aztán négy nap alatt legyártanak (USA-ban) és házhoz viszik. Természetesen ehhez az ötlethez támogatót is sikerült szerezniük az AT&T személyében.

Egy ideje a HTC is gondolkodik egy hasonló koncepcióban, de sajnos mint azt már sokszor bizonyították, most sem sikerül elsőnek lenniük. Öröm az ürömben, hogy ilyen téren a második hely nem lenne rossz a szebb napokat is megélt tajvani cégnek. A HTC Design Studio hasonló funkciókkal bírhat majd, mint a Moto Maker. A támogató itt is jelen van egy másik szolgáltató, a Sprint személyében. Az egyértelmű koppintás ellenére egy valamivel előnyre tehetne szert a HTC, ami a globális kivitelezés lenne. Sajnálatos, hogy a Moto X, így a testreszabhatóság sem érkezik meg (jelen állás szerint) az öreg kontinensre, így ha sikerülne egy megvalósítaniuk ezt mondjuk Ázsiában és Európában, akkor az nagyot lendíthetne a cég marketingjén.

HTC Design Stuido: Moto Maker koppintás?

Bazsa
Kép forrása: The Verge

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.11.04.
Öt online játék, amit érdemes kipróbálni a Play123.hu oldalon
Fedezz fel öt szórakoztató online játékot a Play123.hu kínálatából! Buboréklövés, logikai…
DLSS 5 az RTX Remixben: régi játékok új fénnyel
Kép: Engadget
2026.11.04.
DLSS 5 az RTX Remixben: régi játékok új fénnyel
Az NVIDIA DLSS 5 megérkezik az RTX Remixbe: mit tud a…
PC-gyártás Kínában: HP és Asus költözteti vissza
Kép: TechRadar
2026.11.04.
PC-gyártás Kínában: HP és Asus költözteti vissza
A HP és az Asus Thaiföldről, Vietnamból Kínába költözteti vissza a…
Lenovo TruScale IaaS: így építi AI-üzletét az indasys
Kép: Lenovo StoryHub
2026.11.04.
Lenovo TruScale IaaS: így építi AI-üzletét az indasys
Az indasys Lenovo TruScale IaaS-re építette privát felhős AI-platformját: hatszoros pályázati…
AI-alapú chipgyár: gyorsabb szimuláció az NVIDIA-val
Kép: NVIDIA Blog
2026.11.04.
AI-alapú chipgyár: gyorsabb szimuláció az NVIDIA-val
Az AI-alapú chipgyár ígérete: akár 35-szörös szimulációgyorsítás, plazmamodell ezredmásodpercek alatt és…
Drónos erdőtűz térkép: Lenovo Legion a tűzvonalban
Kép: Lenovo StoryHub
2026.11.04.
Drónos erdőtűz térkép: Lenovo Legion a tűzvonalban
Egy nonprofit drónos erdőtűz térkép rendszert épített Lenovo Legion gépeken: 18…
AMD Q3 2026: rekordbevétel az adatközpontnak hála
Kép: ServeTheHome
2026.11.04.
AMD Q3 2026: rekordbevétel az adatközpontnak hála
Az AMD 13,377 milliárd dolláros bevételt jelentett a harmadik negyedévben: az…
Agentic AI városoknak: az NVIDIA világszerte terjeszkedik
Kép: NVIDIA Blog
2026.11.03.
Agentic AI városoknak: az NVIDIA világszerte terjeszkedik
Az NVIDIA fizikai és agentic MI-megoldásai városokba érkeznek: ügyintéző ágensek, kameraelemzés…