Új neveket kaphatnak a Qualcomm processzorai

A Qualcomm eddigi bevett gyakorlata az volt, hogy a zászlóshajó lapkakészleteit háromjegyű, nyolccal kezdődő számmal jelölte, mint például most is a Snapdragon 888 esetében. A kínai szivárogtató Digital Chat Station azonban úgy tudja, hogy a vállalat a névváltoztatás lehetőségeit vizsgálja, és a következő csúcskategóriás mobillapkát “Snapdragon 8 Gen 1” néven tárhatja a világ elé.

Állítólag az indokolja a név változást, hogy a jelenlegi Snapdragon 888 chiphez képest jelentős átalakítások történtek a következő generáció esetében, de ennél többet a minden lében kanál bennfentesek sem árultak el. Azt, hogy miként fogják majd bemutatni az SM8450 kódnevet viselő lapkát, jelen pillanatban nem tudni.

Állítólag 20 százalékkal nagyobb CPU teljesítményre lesz képes a lapkakészlet, de a megújult grafikus gyorsító is jelentős előre lépéssel kecsegtet. A processzor kiépítés egy 3,0 GHz-es ARM Cortex-X2 elsődleges, három 2,5 GHz-es Cortex-A710, valamint négy, 1,79 GHz-re kalibrált, kifejezetten a kevésbé energiaigényes számítások végrehajtására fejlesztett Cortex-A510-es magból fog összeállni. A szivárogtató szerint a jelentősen továbbfejlesztett grafikus gyorsító mellett a neurális magok és a képfeldolgozó egység is komoly megújuláson esnek majd át.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.11.04.
Öt online játék, amit érdemes kipróbálni a Play123.hu oldalon
Fedezz fel öt szórakoztató online játékot a Play123.hu kínálatából! Buboréklövés, logikai…
DLSS 5 az RTX Remixben: régi játékok új fénnyel
Kép: Engadget
2026.11.04.
DLSS 5 az RTX Remixben: régi játékok új fénnyel
Az NVIDIA DLSS 5 megérkezik az RTX Remixbe: mit tud a…
PC-gyártás Kínában: HP és Asus költözteti vissza
Kép: TechRadar
2026.11.04.
PC-gyártás Kínában: HP és Asus költözteti vissza
A HP és az Asus Thaiföldről, Vietnamból Kínába költözteti vissza a…
Lenovo TruScale IaaS: így építi AI-üzletét az indasys
Kép: Lenovo StoryHub
2026.11.04.
Lenovo TruScale IaaS: így építi AI-üzletét az indasys
Az indasys Lenovo TruScale IaaS-re építette privát felhős AI-platformját: hatszoros pályázati…
AI-alapú chipgyár: gyorsabb szimuláció az NVIDIA-val
Kép: NVIDIA Blog
2026.11.04.
AI-alapú chipgyár: gyorsabb szimuláció az NVIDIA-val
Az AI-alapú chipgyár ígérete: akár 35-szörös szimulációgyorsítás, plazmamodell ezredmásodpercek alatt és…
Drónos erdőtűz térkép: Lenovo Legion a tűzvonalban
Kép: Lenovo StoryHub
2026.11.04.
Drónos erdőtűz térkép: Lenovo Legion a tűzvonalban
Egy nonprofit drónos erdőtűz térkép rendszert épített Lenovo Legion gépeken: 18…
AMD Q3 2026: rekordbevétel az adatközpontnak hála
Kép: ServeTheHome
2026.11.04.
AMD Q3 2026: rekordbevétel az adatközpontnak hála
Az AMD 13,377 milliárd dolláros bevételt jelentett a harmadik negyedévben: az…
Agentic AI városoknak: az NVIDIA világszerte terjeszkedik
Kép: NVIDIA Blog
2026.11.03.
Agentic AI városoknak: az NVIDIA világszerte terjeszkedik
Az NVIDIA fizikai és agentic MI-megoldásai városokba érkeznek: ügyintéző ágensek, kameraelemzés…