Mégsem lesz Zuckerberg vs Musk bunyó

Mark Zuckerberg három napja tett ki egy Insta képet, amiről az derül ki, hogy a Facebook atyja szenvedett némi egészségkárosodást. Egy ideje már lehet tudni, hogy Mark Zuckerberg nem az a gép előtt ülő kocka, mint ahogy azt a Facebook apjáról gondolnánk, hiszen egész komolyan belevetette magát a harcművészetekbe.

Hozzá kell tenni, hogy az elmúlt 2 évben teljesen megkattant Elon Musk tavaly októberben ki is hívta egy kis adok-kapokra, amiből aztán nem lett semmi. Nos, a helyzet az, hogy Zuckerberg jelenlegi állapotában amúgy sem lenne alkalmas semmiféle bunyózásra, tekintve, hogy pár napja kénytelen volt befáradni a sürgősségire. Ahogy az Instagram bejegyzéséből kiderült, szerencsétlen körülmények között, edzés közben sikerült elszakítania a keresztszalagját.

A bejegyzésben leírta, hogy műtéti beavatkozásra volt szükség. Illetve az is kiderült, hogy az emberünk éppen egy közelgő MMA mérkőzésre készült, ami azonban a jelek szerint el fog maradni. Az ilyesfajta sérülés profi sportolók esetében körülbelül egy év alatt jön helyre, szóval sejthető, hogy Zuckerberg most egy darabig nem fog ringbe szállni.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
MSI MAG 271KPD7: 5K Dual Mode gaming monitor
Kép: TechPowerUp
2026.09.25.
MSI MAG 271KPD7: 5K Dual Mode gaming monitor
Az MSI MAG 271KPD7 Japánban debütál: 5K/75 Hz vagy WQHD/300 Hz…
Durabook Z14I-DX3: három 14"-os kijelző egy katonai laptopon
Kép: TechRadar
2026.09.25.
Durabook Z14I-DX3: három 14″-os kijelző egy katonai laptopon
A Durabook Z14I-DX3 három 14 hüvelykes, 1200 nites érintőkijelzőt és opcionális…
RTX 5090 elfogyott a Walmartban $4 299-ért
Kép: TechPowerUp
2026.09.25.
RTX 5090 elfogyott a Walmartban $4 299-ért
Az MSI RTX 5090 Gaming Trio OC $4 299-ért pillanatok alatt…
CONTROL Resonant a GeForce NOW-on: felhőből indít
Kép: NVIDIA Blog
2026.09.25.
CONTROL Resonant a GeForce NOW-on: felhőből indít
A Remedy Entertainment CONTROL Resonant megjelent a GeForce NOW-on: RTX 5080-osztályú…
NVIDIA és DeepMind: 2800 vírus fehérjéi az AI ellen
Kép: NVIDIA Blog
2026.09.25.
NVIDIA és DeepMind: 2800 vírus fehérjéi az AI ellen
Az NVIDIA és a Google DeepMind nyílt adatbázisban tette elérhetővé több…
ASRock Rack SORANOD8-2L2T: AMD EPYC 8005 alaplap
Kép: ServeTheHome
2026.09.25.
ASRock Rack SORANOD8-2L2T: AMD EPYC 8005 alaplap
Az ASRock Rack SORANOD8-2L2T egy új AMD EPYC 8005 Sorano platformú…
MSI PRO MP161E6T: érintőképernyős hordozható monitor
Kép: Guru3D
2026.09.24.
MSI PRO MP161E6T: érintőképernyős hordozható monitor
Az MSI PRO MP161E6T egy 15,6 hüvelykes, 10 pontos multitouch-képes hordozható…
NVIDIA leállítja a Windows 10 GPU-driver támogatást
Illusztráció: AI-generált kép
2026.09.24.
NVIDIA leállítja a Windows 10 GPU-driver támogatást
Az NVIDIA novembertől nem ad ki új GeForce drivert Windows 10-re…