A Qualcomm befejezte a NUVIA integrációját

Idén januárban a Qualcomm bejelentette a NUVIA startup felvásárlását, világszínvonalú CPU- és technológiatervező csapattal bővítve a következő generációs mobil processzorok fejlesztését. Március 16-án a Qualcomm elárulta, hogy a NUVIA akvizíció befejeződött, és adott egy kis betekintést a 2022-ben tervezett összes technológiai fejlesztésről.

A NUVIA CPU-technológiáját integrálni fogják a Qualcomm készülő termékcsaládjába, ideértve az okostelefonokat, laptopokat, a fejlett járművezető rendszereket , a kiterjesztett valóságot és az infrastrukturális hálózati megoldásokat. A Qualcomm tervei közzé tartozik az is, hogy megszilárdítsa pozícióját az ARM-alapú laptop szektorban, mivel a Qualcomm Technologies új processzorai várhatóan 2022 második felében jelennek majd meg, amelyeket nagy teljesítményű ultrabookokba terveznek.

„Örülünk, hogy csatlakozhatunk az iparág vezető innovátorához, akikkel ezentúl együtt dolgozhatunk majd különböző áttörő technológiai újításokon és minden bizonnyal egy olyan platformot hozunk létre amely méltó versenytárs lesz majd ebben az iparban”- mondta Gerard Williams, a NUVIA korábbi vezérigazgatója, aki jelenleg a Qualcomm Technologies mérnöki igazgatója.

A Qualcomm nem az egyetlen cég, amely házon belüli laptop processzorokat fejleszt. Az Apple már piacra dobta az M1 chipjeit, amelyek némi dicséretet kaptak, és a Cupertino óriás várhatóan minden évben új M generációkat fog kiadni. Más cégek, például a Samsung, a Huawei és a Microsoft is a Windows-ARM laptopok saját megvalósításán dolgoznak így a Qualcomm-nak nem lesz könnyű dolga.

techkalauz.hu – az online tech magazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.04.14.
PXN GT ONE kormány: profi szintű sim racing élmény megfizethetőbb szinten
A PXN bemutatta legújabb szimulátoros kormányát, a GT ONE modellt, amely…
2026.04.14.
NVIDIA nem vásárol PC-gyártót: cáfolta a felvásárlási pletykákat
Az NVIDIA hivatalosan cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint egy nagy…
2026.04.13.
Intel és SambaNova: új architektúra készül az AI-inferencia gyorsítására
Az Intel és a SambaNova új, többkomponensű architektúrát jelentett be, amely…
2026.04.13.
Morbid Metal: ezért váltott az origami stílusról sötét sci-fire a fejlesztő
A Morbid Metal fejlesztése során jelentős irányváltáson ment keresztül, miután alkotója,…
2026.04.11.
Claude AI visszatér: amerikai bíróság blokkolta a kormányzati tiltást
Képzeld el, hogy egy reggel megnyitod a munkahelyi számítógépedet, és az…
2026.04.11.
Adatszivárgás Franciaországban: 40 millió email adat került nyilvánosságra
Súlyos adatvédelmi incidens történt Franciaországban, ahol egy email szolgáltató hibája miatt…
2026.04.10.
007 First Light Switch 2 verzió késik, nyárra csúszik a megjelenés
Késik a 007 First Light Nintendo Switch 2-re szánt változata, miközben…
2026.04.10.
Surfshark jövője: egyetlen kiberbiztonsági app lehet a cél
Új korszak kezdődik a Surfshark életében: a cég élére új vezérigazgató…