Moto X: Váó!

A Google és a Motorola tavaly télen való egyesülése (utóbbi beolvasztása) óta mind abban reménykedünk, hogy a sokak számára a két legszimpatikusabb cég valami olyat alkot, amitől az egész világ álla leesik, de minimum követendő példát állít a többi gyártó felé. Az év elején még csak pletyka volt a Moto X, de ahogy közeledett a nyár és a D11 konferencia, úgy vált egyre biztosabbá a telefon létezése, az utóbbi napokban pedig már képek és videók is napvilágot láttak, melyek az eszköz erősségeit hivatottak prezentálni. Lássuk mit érdemes eddig tudni!

Az elmúlt 72 óra valóban igazi Moto X dömping volt, hiszen először Eric Schmidt, a Google vezérigazgatója villantott egy fehér Moto X-et akarva akaratlanul, majd egy orosz úriember révén nézhettük meg mire is képes a a mobilban dolgozó SoC, végül (e bejegyzés írásáig) a legfrissebb információ már egy komplett demó a szoftveres újításokról a Rogers jóvoltából szivárgott ki. A vizuális, hardveres és szoftveres adatok mellett a marketingre is ad a Google, méghozzá nem is keveset. Bennfentes források szerint mintegy 500 millió dollárt költenek marketingre.

Moto X: Váó!

Moto X: Váó!

Hardver

A Moto X hardverében kapcsolatban még nincs minden lefixálva, így előfordulhat, hogy a most ismertetett adatok a kiadás, illetve a hivatalos bemutatáson kicsit különbözni fognak. A Google és Larry Page szerint elérkezett az a pont, amikor már nem a hardver a legfontosabb, sokkal inkább a felhasználói élmény. Ennek megfelelően a telefon megalkotásakor nem arra törekedtek, hogy a lehető legerősebb okostelefont tegyék le az asztalra, sokkalta inkább a használhatóság került a fókuszba. Utóbbi állítása szerint eddig 3 tesztkészülék van használatban és a tulajdonosaik szerint a teljesítmény/használhatósági index kiváló. Egy orosz úriembernek köszönhetően bővebb információkat is megtudhatunk a mobil lelkéről a CPU-ról. Lefuttatta a CPU Identifier-t valamint a CPU-Z for Android-ot is, így teljesebb lett a kép mi is lesz a borítás alatt. Az eredmény alább:

Nagyításhoz kattints!
Moto X: Váó! Moto X: Váó! Moto X: Váó!
Moto X: Váó! Moto X: Váó! Moto X: Váó!

Annak ellenére, hogy „csak” egy Snapdragon Qualcomm S4 Plus MSM8960 X2 Krait (bár elképzelhető, hogy a véglegesben Pro lesz) biztosítja a megfelelő számítási teljesítményt, elég közel áll Snapdragon 600-hoz nyers erőben. Az 1,7 GHz-en ketyegő CPU mellé az Adreno 320-as GPU került, a multitasking érdekében a ma elvárt 2GB ram sem maradhatott ki. Emellett ami biztosra vehető, hogy hiába nagy divat a 1080p kijelző az új csúcsmobilokban, a a Google és a Motorola megmarad a (szerintem is bőven elegendő) 720p panelnél. És mekkora lesz ez a kijelző? Korábban 4-4,5 col közötti méretben gondolkodtak a hírek/pletykák kiötlői, ami nem is állt olyan nagyon messze a valóságtól, mivel úgy néz ki, hogy a Nexus 4-hez hasonlóan itt is a 4,7 col lesz az ideális a gyártó szerint. Annyit tudunk még, hogy a 10 MP-es kamera mellé 16 GB háttértár tartozik, ebből kb. 12 GB-nyi áll rendelkezésre, az akkumulátor valahol 2000 mAh környékén várható (2100 mAh?), amivel az egynapos használat abszolút megoldható lesz.

Szoftver

Ahogy feljebb már szó volt róla, a fejlesztők ezt a területet célozták meg, itt akarnak nagyot villantani. Már kb. március vége óta a legtöbb Android felhasználó azt várja, mikor jön végre az Android 5.0 Key Lime Pie (én nem :), vannak akik szerint vagy a következő generációs Nexus 7 (talán e hónap végén érkezhet), vagy a Moto X hozhatja el az újdonságot. Nos, az eddig kiszivárgott képek, videók és információk alapján a Moto X az Android 4.2.2-vel van felvértezve, ennek ellenére ez nem zárja ki, hogy egy új verzióval érkezzen majd a boltok/Play Store polcaira.

Az igazi újdonság, amire mégis olyannyira vártunk, megvalósulni látszik. A Moto X folyamatosan „figyelni és hallgatni” fog, így anélkül tudunk információkhoz jutni vagy értesítőket beállítani, hogy feloldanánk, vagy éppen hozzáérnénk a telefonhoz. Ráadásul ez a fajta kommunikáció kétoldalú lesz, hiszen az X képes lesz felelni a feltett kérdésekre, persze mindezt a Google Search/Now révén.

A következő szoftveres újdonság az én tetszésemet egyelőre nem nyerte el. Mi lenne ez? Az elmúlt néhány évben bizonyára nem csak nekem volt alapfeltétel az elmulasztott eseményekre és az értesítésekre figyelmeztető led. Nos, ettől mondjunk búcsút, mivel a Moto X-ben nem lesz ilyen. Erre a célra a következő funkciót találták ki: értesítéskor a kijelző halványan egy-két másodpercre kigyullad, ez alapján el tudjuk dönteni, hogy szükséges-e bárminemű beavatkozás, majd elalszik. Nem túl ötletes, ráadásul így ha nem vagyok jelen az esemény bekövetkezésekor, akkor mindenképpen fel kell ébresztenem az eszközt, hogy lássam érkezett-e például üzenet, míg most látom, hogy villog a led (Light Flow segítségével még szabályozni is tudom).

A harmadik eddig kiderült funkció a kamerát, illetve annak szoftverét érinti. Egyszerű, mégis okos megoldás hogy elegendő csak megrázni az eszközt, máris indul az applikációs és kezdhetjük az értékes pillanatok rögzítését. Újszerű megközelítés, hogy nem lesz kijelölt terület, amelyet érintve rögzíthetünk, hanem teljesen mindegy a kijelző mely részéhez nyúlunk, a a fotó máris elkészül. Folyamatosan nyomva sorozatfelvétel készíthető.

Ezeket az új funkciókat egy két perces videóban is megnézhetjük, mely a Rogers-től szivárgott ki, sőt náluk külön aloldal van készülőben a Moto X miatt, amelyet majd az alábbi linken érhetünk el: rogers.com/motox.

Bemutatás és ár

Annyi dátumot hallottunk már a Moto X kapcsán, hogy azokkal már Dunát lehetne rekeszteni. A D11 konferencián sem mondták ki egyértelműen, mikor is lesz a nagy nap (valamikor nyáron), de az azóta eltelt közel két hónap alatt sok minden történt, és a mostani álláspont szerint augusztus elejére lehet tenni a bemutatást.

A másik fontos tényező az ár lesz, ami nem valószínű, hogy követni fogja a Google Nexus-oknál tapasztalt utóbbi egy éves politikáját. Annak ellenére, hogy a hardver nagyon közel lesz a Nexus 4-hez az végár közel másfélszeres, valahol a Xperia Z és a többi zászlóshajó környékén lehet: 500-600 dollár között. Ez nem jó hír, mert valószínűleg nagyon népszerű lesz a Google és a Motorola első közös gyermeke.

 

Bazsa

Képek forrása: Androidauthority

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2025.05.12.
Bitcoin-tulajdonos vagy? Így próbálnak meg átverni a Facebookon – és így védekezhetsz
A Bitdefender kiberbiztonsági cég figyelmeztetése szerint új, több lépcsős kártékony kampány…
2025.05.12.
Panasonic 2025-ös TV-kínálat: OLED, mini-LED és LED modellek új szintre emelik a képminőséget
A Panasonic bemutatta 2025-ös televíziós kínálatát, amelyben kiemelkedik a zászlóshajó Z95B…
2025.05.09.
Robotaxi? Nem úgy van az!
Miközben Elon Musk teljes gázzal készül a júniusra ígért „Robotaxi” bemutatóra,…
2025.05.09.
A világ legvékonyabb Galaxy-ja jön?
A Samsung hivatalosan is bejelentette, hogy május 12-én (magyar idő szerint…
2025.05.08.
Az AI jövője nem spórolható meg – Az IBM vezérigazgatója felszólítja a Trump-kormányzatot a szövetségi AI K+F finanszírozás növelésére
Arvind Krishna, az IBM vezérigazgatója, nyíltan bírálta a Trump-adminisztráció azon terveit,…
2025.05.08.
A terepjárók új korszaka: a Jeep Compass mostantól csak hibrid vagy elektromos
A Jeep Compass új generációja radikális változást hoz a márka történetében:…
2025.05.07.
Ez a gép nem csak gondolkodik helyetted – de tanul is belőled – A Gigabyte AI TOP 100 Z890 bemutatkozik
A Gigabyte új asztali számítógépe, az AI TOP 100 Z890, nem…
2025.05.07.
Nincs több holtzóna a kertben – így turbózd fel a kültéri Wi-Fi-t profi módon a TP-Link EAP225-Outdoor-ral
A TP-Link EAP225-Outdoor egy kültéri, dual band (kétsávos) vezeték nélküli access point, amely AC1200sebességű Wi-Fi…