Címkék Apple

Tag: Apple

Nem forgalmazzák többet a 27 colos iMac-et

Lényegében az történt, hogy a vállalat eltávolította a 27 colos iMac modellt a hivatalos weboldaláról. Ott volt ez a levegőben, és egyáltalán nem...

Új VGA-val dobta fel a Mac Pro-t az AMD

Az Apple még a 2019-es esztendő közepén mutatta be a gyökereihez visszatérő Mac Pro számítógépet, amely az alapjaihoz visszatérve az extrém képességekre, illetve teljesítményre...

Ezekre számíthatunk majd az Apple bemutatóján

A 91Mobiles csapata úgy tudja, hogy a hamarosan megrendezésre kerülő online eseményen egy vadonatúj iPad Air és a már régóta a szóbeszédekben szereplő...

Apple-t koppintott a Xiaomi

Sorra licitálnak egymásra a kínai gyártók a mobilos gyorstöltés kapcsán, közben pedig mindenkiben az a kérdés merül fel, hogy miért van erre szükség?...

Szankciókat vezet be az Apple is Oroszországgal szemben

Ukrajna Putyin parancsára történő lerohanása óta a nyugati cégek egymás után jelentik be Oroszországgal szembeni szankcióikat, illetve az országból történő kivonulásukat. Ugyan az Apple...

Magic Keyboard-ba épített Mac?

Lényegében tehát egy Mac Mini-ről van szó, amelyet belepréseltek egy Magic Keyboard házába. A nagy teljesítményt nyújtó, hordozható számítástechnikai eszközök iránti erős kereslet ösztönzi...

Egy neves szakértő szerint 2023-tól nem lesz notch az iPhone-okon

Ross Young kijelzőszakértő szerint az Apple 2023-tól teljesen felhagy a kijelzőbe való bevágással (hivatalos nevén notch). Young – akinek információi eddig szinte mindig...

Megéri iPhone-ról Androidra váltani? Ilyen iOS után Android operációs rendszert használni (2. rész)

A cikksorozat első részében összefoglaltam mi írásom oka és mik voltak az érvek egyik, illetve másik oldalon. Egy rövid összefoglalóval kezdeném...

Megéri iPhone-ról Androidra váltani? Lássuk miért döntöttem 4 év iOS után az Android javára (1. rész)

Közel 4 éven át használtam iPhone-t így kitapasztaltam a telefon és az iOS operációs rendszer csínját-bínját. Azonban amikor új telefon vásárlására került a...

Költséghatékony Apple MacBook Pro M2 processzorral? Akár meg is valósulhat

Ahhoz, hogy a „belépő” szinten is képviseltethesse magát az MacBook Pro, a 2022-es M2-vel szerelt termékeket kicsit le kell „butítania” – legalábbis a...
- Advertisment -

Most Read

Fizetős keresésen agyal a Google

A Search Generative Experience (SGE) a Google új keresési funkciója, amit szélesebb körben egyelőre még nem vezettek be, de páran már kipróbálhatták. Lényegében egy...

Már biztos, hogy jön a Xiaomi Redmi Turbo 3

Útjára indult a Xiaomi legújabb középkategóriás telefonja, a Redmi Turbo 3, aminek kinézete elég hasonló elődjéhez, a Redmi Note 12 Turbohoz. Röviden: karcsú keret,...

Változások a Netflix háza táján

A Deadline számolt be róla, hogy a Netflixnél „jelentős átszervezés” zajlik. Egyelőre annyi derült ki, hogy a filmes részleget átalakítja a streamingóriás. Dan Lin...

Probléma van az Intel Core i9-es processzorokkal

Tavaly október óta érhetők el a 14. generációs Intel Core processzorok, amik 2022-es elődjeikhez képest nem léptek nagyot előre, de nyilván nem pontosan ugyanolyanok....
Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeCheck Our Feed