Az iPhone 12 és 12 Pro esetében 20%-kal kevesebb az akkumulátoridő ha 5G-t használunk

Nyilvánvaló volt, hogy ha 5G-t használunk, akkor az akkumulátorunk hamarabb lemerül, azonban nem tudtuk mennyivel hamarabb. Köszönhetően a Tom’s Guide akkumulátor tesztjének most egész pontosan megtudhatjuk mire is kell számítanunk.

A teszt menete a következő volt: Egy böngészőt megnyitva, 150 nites fényerőt használva 30 másodpercenként új weboldalt töltöttek be.

Ezen körülmények között az iPhone 12 akkumulátora 8 óra 25 percig bírta 5G esetében, és 10 óra 23 percig 4G-t használva, ez nagyjából 20%-os eltérés. Az iPhone 12 Pro modellje hasonlóan teljesített, ami 9 óra 6 perc 5G-n és 11 óra 24 perc 4G hálózaton – ez szintén 20% körüli különbség.

A tesztben nem csak Apple készülékeket versenyeztettek, további telefonokat is hadrendbe állítottak, ott azonban fontos különbségek jöttek ki a képfrissítési beállításoktól függően.

Fontos tulajdonsága az iPhone 12-nek, hogy alapértelmezetten saját maga dönti el, hogy 5G vagy 4G hálózatot használ attól függően, hogy mit csinálunk a telefonunkon. Kikapcsolt képernyő mellett zenét hallgatva például 4G-t használ automatikusan, kímélve ezzel az akkumulátort.

techkalauz.hu – az online tech magazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.11.04.
Öt online játék, amit érdemes kipróbálni a Play123.hu oldalon
Fedezz fel öt szórakoztató online játékot a Play123.hu kínálatából! Buboréklövés, logikai…
DLSS 5 az RTX Remixben: régi játékok új fénnyel
Kép: Engadget
2026.11.04.
DLSS 5 az RTX Remixben: régi játékok új fénnyel
Az NVIDIA DLSS 5 megérkezik az RTX Remixbe: mit tud a…
PC-gyártás Kínában: HP és Asus költözteti vissza
Kép: TechRadar
2026.11.04.
PC-gyártás Kínában: HP és Asus költözteti vissza
A HP és az Asus Thaiföldről, Vietnamból Kínába költözteti vissza a…
Lenovo TruScale IaaS: így építi AI-üzletét az indasys
Kép: Lenovo StoryHub
2026.11.04.
Lenovo TruScale IaaS: így építi AI-üzletét az indasys
Az indasys Lenovo TruScale IaaS-re építette privát felhős AI-platformját: hatszoros pályázati…
AI-alapú chipgyár: gyorsabb szimuláció az NVIDIA-val
Kép: NVIDIA Blog
2026.11.04.
AI-alapú chipgyár: gyorsabb szimuláció az NVIDIA-val
Az AI-alapú chipgyár ígérete: akár 35-szörös szimulációgyorsítás, plazmamodell ezredmásodpercek alatt és…
Drónos erdőtűz térkép: Lenovo Legion a tűzvonalban
Kép: Lenovo StoryHub
2026.11.04.
Drónos erdőtűz térkép: Lenovo Legion a tűzvonalban
Egy nonprofit drónos erdőtűz térkép rendszert épített Lenovo Legion gépeken: 18…
AMD Q3 2026: rekordbevétel az adatközpontnak hála
Kép: ServeTheHome
2026.11.04.
AMD Q3 2026: rekordbevétel az adatközpontnak hála
Az AMD 13,377 milliárd dolláros bevételt jelentett a harmadik negyedévben: az…
Agentic AI városoknak: az NVIDIA világszerte terjeszkedik
Kép: NVIDIA Blog
2026.11.03.
Agentic AI városoknak: az NVIDIA világszerte terjeszkedik
Az NVIDIA fizikai és agentic MI-megoldásai városokba érkeznek: ügyintéző ágensek, kameraelemzés…