Fizetésemelés a Fujitsunál: Erősítik a vállalat versenyképességét

A Fujitsu felülvizsgálja javadalmazási rendszerét, és azt tervezi, hogy növeli az alkalmazottak havi bérét Japánban átlagosan 10%-kal, bizonyos pozíciók esetében pedig akár 29%-kal.

Április 27-én a Fujitsu bejelentette, hogy közép- és hosszútávon is javítja globális versenyképességét a javadalmazási rendszerének átfogó felülvizsgálatával, valamint növeli a tehetségekbe és a karrierfejlesztésbe való befektetéseit. Ennek eredményeként a Fujitsu átlagosan 10%-kal – legfeljebb pedig 29%-kal – emeli a havi béreket az alkalmazottak minden szintjén Japánban. Ez az éves jövedelem átlagosan 7%-os, maximum 24%-os növekedését jelenti.

A kompenzációs rendszer felülvizsgálata után a vezető beosztású alkalmazottak éves bére körülbelül 10 millió jen (25 millió forint), a legfelsőbb vezetésé pedig körülbelül 20-30 millió jen lesz. A felsőoktatásban végzett pályakezdők bérét a tavalyi évhez képest 25 ezer jennel emelik, azaz átlagosan 255 ezer jen lesz ezen alkalmazottak átlagbére.

Ezzel a kezdeményezéssel a Fujitsu olyan tehetségeket kíván megtartani és megszerezni, akik képesek új vállalati értéket teremteni. A Fujitsu továbbra is kitart azon erőfeszítései mellett, melyekkel tehetségeket akar szerezni az innováció ösztönzésére öt kulcsfontosságú ágazatban. Ezen öt ágazat azért is fontos, mert hét rendkívül fontos területét képviselik a Fujitsu Uvace-nek.

Annak érdekében, hogy megvalósítsa célját, „hogy fenntarthatóbbá tegye a világot azáltal, hogy innováción keresztül a társadalomba vetett bizalmat építi”, a Fujitsu folytatja az alkalmazottaiba való befektetést, hogy megfelelő tehetségeket szerezzen a jövőbeli üzleti portfóliójának létrehozásához, és hogy hozzájáruljon a digitális átalakuláshoz.

Versenyképes javadalmazás a sokszínű tehetségek vonzásának és megtartásának érdekében

Az elmúlt években a Fujitsu átalakította üzleti portfólióját és üzleti modelljét azzal a céllal, hogy közép- és hosszútávon javítsa globális versenyképességét. z agilis döntéshozatal és működés, valamint a világosan meghatározott szerep- és felelősségi körrel rendelkező „flat” avagy „lapos” szervezetek fontos szerepet játszanak a folyamatos fejlődés és átalakulás megvalósításában, miközben új értéket biztosítanak az ügyfeleknek és a társadalomnak. Az innovációt vezető tehetségek megszerzése és megtartása, valamint az alkalmazottak növekedését támogató átképzési és továbbképzési kezdeményezések további fontos elemei ennek az átalakulásnak.

A Fujitsu az alkalmazottaiba való befektetést akként kezeli, mint a növekedésbe való fektetés elsőszámú prioritása. A „Work Life Shift” kezdeményezés részeként a Fujitsu új munkamódszereket kezdett használni, ideértve a törzsidő nélküli rugalmas munkaidős rendszert és a távoli munkavégzés lehetőségét. A Fujitsu továbbá bevezette a munkakör-alapú humánerőforrás-menedzsment rendszert, amely lehetővé teszi az alkalmazottak számára, hogy saját maguk kezébe vegyék karrierjüket. Erre a rendszerre alapozva a Fujitsu bevezette a besorolástól függetlenül minden alkalmazott számára rendelkezésre álló képzési programokat, kibővítette a fakultatív továbbképzési lehetőségek portfólióját, valamint globális létrehozták a globális, megosztott „Connect” alkalmazott értékelési rendszert.

A Fujitsu azon döntése, hogy felülvizsgálja javadalmazási rendszerét, további lehetőséget jelent az alkalmazottak számára, valamint a cég számára is a tekintetben, hogy még vonzóbbak lesznek a friss tehetségek számára.

Változások a kompenzációs rendszerben

Munkakör alapú humánerőforrás-menedzsment rendszere alapján a Fujitsu az alábbiak szerint frissíti javadalmazási rendszerét, hogy versenyképes fizetést kínáljon minden alkalmazottjának:

  • a világ nagyvállalatainak adatai alapján a Fujitsu felülvizsgálja összes alkalmazottjának fizetési szintjét
  • havi leosztásban a vállalat átlagosan 10%-kal emeli a munkavállalók fizetését, a teljes emelés mértéke azonban beosztásfüggő – a felsővezetés tagjainak bére akár 29%-kal is emelkedhet
  • éves leosztásban a Fujitsu átlagosan 7%-kal, maximum 24%-kal növeli a fizetéseket, a vezető beosztású alkalmazottak éves bére átlagosan 10 millió jen körül lesz vagy akár még több
  • A „Highly Specialized Personnel Compensation System”, avagy magasan specializált személyzeti kompenzációs rendszer: Fujitsu felülvizsgálja a meglévő rendszer besorolási módját, és azt, hogy kinek jár ez. E különleges és speciális tudással és szakértelemmel rendelkező szakemberek még nagyobb fizetésemelésre számíthatnak. Ide tartoznak például a mesterséges intelligencia és az adattudomány szakértői, de a felhőmegoldásokhoz nagyon értő tehetségeket is honorálni fogja a cég, ugyanis e területet is hozzáadta ezen speciális kompenzációs rendszerhez
  • A friss diplomások havi bére: a Fujitsu a tavalyi évhez képest 25 000 jennel emeli meg az alapképzéssel rendelkező diplomások bérét, míg a mesterdiplomások fizuját 15 000 jennel toldja meg a cég – így utóbbiak akár 275 000 jent is kereshetnek pályájuk megkezdésekor. A kompenzációs rendszer e felülvizsgálata alapján a meglévő munkakör-alapú humánerőforrás-gazdálkodással kombinálva a friss diplomások a cégbe lépésüktől számított több éven belül 10 millió jen vagy annál nagyobb éves jövedelmet érhetnek el, munkaköri leírásuktól, illetve felelősségüktől függően.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2025.07.04.
Kézmosás nélkül nem dolgozol – de a telefonod védtelenül használod?
A legtöbb szervezetben alapvetés, hogy a fizikai higiéniát szigorúan betartják. Az…
2025.07.04.
E Ink kijelző az érintőpadban? Forradalmasíthatja az AI-használatot a laptopokon
Az E Ink új megoldással rukkolt elő: olyan érintőpadot fejlesztett laptopokhoz, amely ugyanazt…
2025.07.03.
Dying Light: The Beast nem ad választási lehetőségeket – de ez a sorozat jövőjét szolgálja
A Dying Light: The Beast nem fogja követni elődje, a Dying…
2025.07.03.
Túl drága lett a VMware? Az HPE új virtualizációs platformmal csábítja át az elégedetlen ügyfeleket
A VMware-t 2023-ban felvásárló Broadcom új, magasabb licencdíjai sok vállalatnál komoly elégedetlenséget váltottak…
2025.07.02.
Opera VPN Pro szintet lépett – most már az ExpressVPN technológiája hajtja
Az Opera böngészőt sokan szeretik a beépített VPN funkciói miatt, de…
2025.07.02.
Soha nem fogyasztott még ennyi áramot a Google
A Google friss Fenntarthatósági Jelentése rávilágít arra, milyen méreteket öltött az…
Car video camera attached to the windshield to record driving and prevent danger from driving
2025.07.01.
Érezni a hőséget a dash camen? 8 tipp, hogy ne dobja be a törölközőt
Ha te már izzadsz a kánikulában, a műszerfal-kamerád is hasonló szenvedéseken…
2025.06.30.
A Fairphone bebizonyította: a fenntartható technológia továbbra sem érdekli a többséget
Hiába az etikus gyártás, a hosszú támogatás és a javíthatóság, a…